Ugrás a tartalomra

„Fantasztikus győzelmet arattunk”

Létrehozva
„Fantasztikus győzelmet arattunk egy kiváló játékosokból álló, csodálatos csapat ellen” – nyilatkozta a Vidit legyőző DVTK vezetőedzője.

Fernando Fernández elmondta, büszke a játékosaira, „óriási karaktert mutattak ebben a nehéz helyzetben, fel tudtuk venni a Vidivel a versenyt. Köszönöm a játékosoknak ezt a győzelmet, megérdemelték a sikert”.

– Tetszett a szervezettség, a játékosok tudták a feladatukat, és meg is valósították azt. Sokat segített, hogy mi lőttük az első gólt, és ugyan egy szöglet után egyenlített az ellenfelünk (a pontrúgásoknál később is gondban voltunk, főleg a hosszúra érkező labdáknál), de sikerült a nehéz helyzetből felállni, és újabb gólt lőve megszerezni a három pontot. Természetesen szükségünk volt a szerencsére is, mert ma sokkal kevesebb alkalommal lőttünk kapura, mint a Paks ellen, mégis két gólt szereztünk. Florent Hasani és Márkvárt Dávid is jó lövőtechnikával rendelkezik, többször lőttek már hasonló gólokat, de ma nem számított, hogy távoli lövéssel, beadásból, kombinatív játék után vagyunk eredményesek, egy a lényeg, gyarapítsuk a góljaink számát, mert ezen a téren a közelmúltban akadtak nehézségeink – fogalmazott a szakember.

Kép
Fotó: Mocsári László

Hozzátette: most a regeneráció a legfontosabb, még nem tudják például, milyen súlyos Serhii Shestakov vádlisérülése, és a kiállított Szabó Bence pótlását is meg kell oldani. Ezt követően fel kell készülni a Honvéd elleni mérkőzésre.

– Ha ma az életünkért játszottunk, akkor a jövő héten is, egy újabb kulcsmérkőzés vár ránk. Sokan beszálltak a kiesés elleni harcba, a következő fordulóban úgy alakul az ellenfelek programja, hogy egy győzelemmel biztosan elkerülünk a kiesési zónából – mutatott rá Fernando.

Most egy kicsit mindenki megnyugodhat, folytatta. – Az év elejétől azt mondom, egy nagyon hosszú idény vár ránk, ahol a bennmaradás a célunk. Miénk a legolcsóbb keret, ha valaki úgy véli, az Európa Ligáért kellene harcolnunk, az rosszul gondolja. Azt kérem mindenkitől, a klubnál dolgozóktól, a szurkolóktól, hogy bízzon a csapatban, mert összefogva könnyebb kiharcolni a bennmaradást – húzta alá.

Kép

A Vidi vezetőedzője, Marko Nikolić gratulált a DVTK-nak. – Úgy látszik, az ellenfelünknek rendre nagy szerencséje van ellenünk, ahogy tavasszal, úgy most is. Az első gólt ajándékba adtuk, és a második gól is egy távoli lövés után született. Mondhatjuk, hogy ellenfelünk két lövésből két gólt szerzett, mi pedig hiába dolgoztuk ki helyzetek sorát, sorra kihagytuk azokat, így nem lehet nyerni. Juhász és Vinícius nem tudott eljönni, Fiola nem állt rendelkezésre, Huszti Szabolcs és Marko Šćepović korábbi sérülése miatt nem tudott kezdeni. A csapat hozzáállásával elégedett vagyok, de az ellenfél jobban használta ki a helyzeteit – nyilatkozta.

Ez is érdekelhet

Dobogós helyen végzett a világkupán a DVTK öttusázója
SportMiskolcVilág
Július első hétvégéjén az egyiptomi Alexandriában rendezték meg az idei világkupa-sorozat döntőjét. Guzi Blanka bronzérmet szerzett a tornán.
Világkupa – a DVTK öttusázója, Guzi Blanka bejutott a vasárnapi döntőbe
SportMiskolcVilág
Guzi Blanka meggyőző teljesítménnyel bejutott a vasárnapi döntőbe Egyiptomban.
Visszatért a klubikon Diósgyőrbe
SportMiskolc
Egy ízig-vérig diósgyőri szakember, Vitelki Zoltán vezetésével készül a DVTK II F4R csapata az NB III 2025/2026-os szezonjára.
Újabb klasszis csatlakozik a DVTK kosárlabdacsapatához
SportMiskolcVilág
A WNBA-ban szereplő Kathryn Westbeld a 2025/26-os szezonban Diósgyőrben folytatja pályafutását.