Ugrás a tartalomra

Már nem titok többé: Miskolcon rendezik az országos bírósági sportnapokat

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék a Debreceni Ítélőtáblával, a Balassagyarmati, a Debreceni, az Egri és a Nyíregyházi Törvényszékkel közös pályázat benyújtásával szállt ringbe az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiírt, immár nyolcadik alkalommal megrendezendő országos bírósági sportnapok rendezési jogának elnyeréséért.

Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke elmondta, az északi régió közös munkájaként elkészült pályamű kiválónak bizonyult, így július 12-14. között Miskolc adhat otthont az OBH támogatásával megvalósuló és három napon át tartó, bírósági csapatok közötti nemes küzdelemnek.

A törvényszékek már a pályázat megírása során is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a 2019-ben meghirdetett Megtartó Program hármas egységének, a „karrier-család-egészséges életmód” harmóniájának szellemiségében egy olyan rendezvény születhessen, mely nem csak az aktívan sportoló kollégákat mozgatja meg. A bírák és igazságügyi alkalmazottak szellemi leterheltsége elengedhetetlenné teszi, hogy a szervezetrendszer olyan programokkal segítse a dolgozók kikapcsolódását, amelyek biztos feltöltődést nyújtanak a mindennapi munka kihívásainak teljesítése során.

Kép

A szervezők a verseny helyszínéül olyan kompakt teret szerettek volna választani, ahol nemcsak a praktikum, de a kényelem szempontjai is érvényesülnek. Így esett a választás a Miskolci Egyetem szabadtéri és fedett létesítményeire, melyek a város zajától mentes, páratlan szépségű környezetbe olvadva biztosítják majd a verseny zavartalan lebonyolítását, lehetőséget adva a kikapcsolódásra is. A tervezett versenyszámok között a klasszikus sportágak – kispályás labdarúgás, kosárlabda, vagy a tenisz – mellett már az extrém futás küzdelmében is összemérhetik erőiket a bírósági csapatok.

A mérkőzések után a feltöltődés sem maradhat el, a vendégek megismerkedhetnek a gasztronómia helyi képviselőinek „street food” jellegű ételeivel, miközben zenés programok várják majd az ide látogatókat. A sportnap azonban nemcsak a versenyezni vágyó kollégákat, hanem a nekik szurkolókat és családjaikat is szeretettel várja. A legkisebbek külön programokkal, vetélkedőkkel tölthetik majd el a versenyek közti időt.

A megyehatárokon átívelő szervezés nem kis feladat elé állítja a következő hónapokban az ítélőtáblát és a törvényszékeket, hiszen a legfontosabb célkitűzésük, hogy egy olyan dinamikus, az idei első félév munkáját lezáró tartalmas program jöjjön létre a kollégák és családjaik számára, ahol nemcsak sikerek, hanem örök barátságok is születhetnek – tájékoztatta szerkesztőségünket Balogh Adrienn sajtótitkár.

Ez is érdekelhet

Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Gál Nikolett sikere
SportMiskolcVilág
Nem talált legyőzőre Szlovéniában a DVTK sportolója.