Ugrás a tartalomra

Elhunyt Niki Lauda, a Forma–1 háromszoros világbajnok legendája

Létrehozva
Forma-1-es pályafutása során három világbajnoki címet nyert, Niki Lauda azonban sokkal többet adott a száguldó cirkusznak pusztán sportsikereknél – kitartása, bátorsága, élni akarása, egyedülálló személyisége nemcsak a sportág legnagyobbjai, hanem halhatatlanjai közé is emeli – emlékszik a hétfő este 70 esztendős korában elhunyt Niki Laudara a Forma-1 világa.
Kép

Gyászol a Forma–1, gyászol az autósport és a sport világa: hétfőn egy ikonikus figurája távozott, Niki Lauda

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett Nikink hétfőn a családja körében békésen elaludt”

– állt a Forma–1 háromszoros világbajnokának családja által az osztrák APA hírügynökséghez eljuttatott közleményben a szomorú hír.

Niki Lauda 2018 augusztusában életmentő tüdőátültetésen esett át, azóta küzdött a visszatérésért és a felépülésért. Év elején újbóli influenzával került kórházba, mely nemcsak tüdőátültetése, de korábbi vesetranszplantációi miatt is veszélyt jelentett rá. Gyógyszeres kezelését az utóbbi nehezítette, de az exversenyző meggyógyult, és folytathatta rehabilitációját. A múlt héten aztán híre ment, hogy egy svájci klinikán kezelték az utóbbi hetekben, ahonnan vesedialízisre egy magánklinikára szállították át.

„A sportolóként és vállalkozóként elért egyedülálló sikerei révén felejthetetlen marad. A fáradhatatlan tettvágya, az egyenessége és a bátorsága példa és mérce marad mindannyiunk számára. A nyilvánosságtól távol egy szeretetteljes és gondoskodó férj, apa és nagyapa volt. Nagyon fog hiányozni” – írta még a család közleményében.

Kép

Niki Lauda állandó és biztos pontját jelentette az F1-es paddocknak. Versenyzőként, tanácsadóként, csapatfőnökként, televíziós szakértőként is tevékenykedett a sportágban, nyílt, őszinte és sokszor nyers stílusával talán megosztotta az embereket, szakértelme viszont megkérdőjelezhetetlen volt, és ezt a versenyzőként és vezetőként elért sikerei bizonyítják.

A 70-es évek egyik legmeghatározóbb versenyzőfigurája volt. 1971-ben mutatkozott be a Forma–1-ben, három évvel később már futamgyőzelmet ünnepelt a Ferrarival. Enzo Ferrarival is keményen tárgyalt, a márka alapítója díjazta is ezt. Ő volt az, aki munkamódszerével rendet tett a Scuderiánál és többek között Luca di Montezemolóval együtt kivezette az istállót az akkori nyeretlen időszakukból. 1975-ben világbajnokok lettek, majd 1977-ben ismételni tudtak. A köztes 1976-os szezon is bizonyára az övék lett volna, ha nem történik meg a Lauda életét alapvetően meghatározó nürburgringi baleset, melynek során a versenyző égési sérüléseket szenvedett, és a kigyulladó autójában ülve annyi mérgező anyagot lélegzett be, hogy az majdnem az életébe került – írja az m4sport.hu.

Egy egyedülálló személyiségét veszítette el a Forma–1 világa, de emléke, gazdag öröksége, híres aranyköpései és küzdeni tudásának példája örökre a sportágé marad.

Ez is érdekelhet

Farkas Fanni Miskolcon marad. Fotó: DVTK
Farkas Fanni is folytatja
SportMiskolc
Röplabda: a diósgyőriek saját nevelésű játékosa a soron következő idényben is a piros-fehéreknél szerepel.
Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.