Ugrás a tartalomra

Az öttusáról nem lehetett lebeszélni

Létrehozva
A végsőkig kitartok, egyfajta fanatizmus nélkül ezt nem is lehet csinálni – fogalmaz a junior egyéni magyar bajnok, junior Eb egyéni 2. helyezett Guzi Blanka. „Az év sportolója” díjat idén a fiatal öttusázó kapta, a sportágban elért kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeinek elismeréseként.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az alig 20 éves Blanka kézilabdázóként kezdte a pályafutását, de mindig is érdekelte az öttusa, ezért jelentkezett Fázold Henriknél, aki először megpróbálta ugyan lebeszélni erről a sportágról Guzi Blankát, de látva az elkötelezettségét, belevágtak a közös munkába. – Nem ment könnyen a váltás, még most is érzem néha a tapasztalathiányt – teszi hozzá Blanka, aki 16 évesen kezdte el úszó-, futó- és vívóedzéseit. – Nagyon sokat dolgoztam, tudtam, hogy nekem még keményebben kell edzenem, mint a riválisaimnak. 

A miskolci sportoló közben a tanulást sem hanyagolta el: a Herman Ottó Gimnázium biológia szakán érettségizett, majd felvételt nyert az ELTE földtudományi szakára. Sportpályafutása miatt nem kezdte meg tanulmányait; jelenleg nyelveket tanul és gondolkodik azon, hogy sportpszichológiát hallgasson. – Fontos az életemben a tanulás – mondja. 

A miskolci Swimming Penthatlon Clubot erősítő öttusázó számára az igazi áttörést az jelentette, amikor csapatban arany-, egyéniben ezüstérmet szerzett a barcelonai junior Eb-n. – Ez volt az első nemzetközi megmérettetésem, azon a napon minden nagyon jól ment. Az eddigiek közül talán ez a legemlékezetesebb versenyem – fogalmaz Blanka, aki a korosztályos vb-ről is érmet hozott haza, csapatban bronzérmet szerzett. 

Tavaly aztán a felnőtteknél is letette névjegyét: a mexikói öttusa vb női váltó versenyszámában Gulyás Michellel ötödik lett, Kardos Bencével pedig a Laser Run vb-n nyerték meg a felnőtt vegyes váltót, így az egyéni világbajnoki címért járó medált is elhozta Blanka. A miskolci sportoló honi viszonylatban is kiemelkedő eredményt tudott felmutatni, hiszen megnyerte az egyéni magyar bajnokságot az U24-es korosztályban az elmúlt szezonban. A 2018-as esztendő megkoronázását az jelentette számára, hogy a Magyar Öttusa Szövetségtől ő vehette át az év junior versenyzőjének járó díjat. 

– A legjobb érzés, amikor fent állhatok a dobogón. Ott már nem gondolok az odáig vezető nehézségekre; megkönnyebbülök, mint aki learatja munkájának jól megérdemelt gyümölcsét. Nem is titkolt vágyam, hogy egy nagy versenyen nekem szóljon majd a Himnusz – hangsúlyozza Blanka, aki indul a 2019-es junior vb-n, de nagyon boldog lenne, ha helyet kapna a budapesti felnőtt világbajnokságon induló magyar csapatban is.

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.