Ugrás a tartalomra

Nemzeti Regatta – Magyarország településeinek vitorlás-fesztiválja a Balatonon

Létrehozva
A félszáz benevezett település között ott van Miskolc is.

A települések több versenyszámban is összemérhetik tudásukat a hétvégi rendezvényen: a vízi versenyszámok között van vitorlásverseny, illetve 25 település részvételével sárkányhajó verseny, amit a Sió-csatornán rendeznek. A versenyeket nézőhajóról, a partról vagy akár óriáskivetítőről is nyomon lehet követni.

A csapatok készülhettek saját produkcióval is, amit a nagyszínpadon mutathatnak be a közönségnek. De az érdeklődők a Települési Ízek Utcájában közelebbről is megismerkedhetnek a városokkal, falvakkal és csapataikkal. A sátorstandokban mindenki elkészítheti jellegzetes ételét egy kétnapos főzőverseny keretein belül, a végeredményt szakértő zsűri fogja értékelni. Miskolc is különleges ételekkel készült, például a „Nyári ködben megbújó bükki szarvas az erdő kincseivel”.

Kép

Minden további versenyszámot is zsűri értékel és jutalmaz, így standszépségversenyen is indulnak a csapatok értékes díjakért.

Az összes versenyszámban legjobban teljesítő település nyeri a Nemzeti Regatta összetett fődíját.

Az idei vitorlásverseny résztvevői között a nevezések alapján találunk ismert orvosokat, sportolókat, borászokat, művészeket.

Kép

Sztárfellépőkből sem lesz hiány az idei Nemzeti Regattán, az ingyenesen látogatható koncertek keretében szombaton Vastag Csabával és az Irigy Hónaljmiriggyel találkozhat a nagyérdemű, vasárnap pedig Péterfy Bori & Love Band, valamint a Hooligans fog zenélni a Siófokra látogatóknak.

A családias hangulatú rendezvényen a kicsiknek is készülnek a szervezők, hiszen rengeteg gyerekprogrammal várják az idelátogatókat.

Kép

A rengeteg színes program háziasszonya a már hagyományokhoz híven idén is Ördög Nóra, a házigazda szerepében pedig az előző évekhez hasonlóan Borbély Ferencet köszönthetjük, aki egyben a vitorlásverseny szakértő kommentátora is.

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.