Ugrás a tartalomra

Deák Bárdos Mihály az MBSZ elnökségében

Létrehozva
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) május 31-én, Budapesten megtartott tisztújító közgyűlésén – egyedüli borsodiként - Deák Bárdos Mihályt, az egykori ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok sportolót, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetőjét is beválasztották az országos szervezet elnökségébe.
Kép

A tagság egyhangúan további öt évre megválasztotta elnöknek az egyedüli jelöltként pályázó Németh Szilárdot, aki 2015 januárja óta töltötte be a pozíciót.

Megújult az elnökség is, amelybe bekerült a még aktív versenyzők közül Barka Emese, Bácsi Péter és Kiss Balázs, így a sportolók is jelentős súllyal, szavazati joggal jutottak be az MBSZ fő döntéshozó testületébe.

Németh Szilárd javaslatára a közgyűlés megszavazta, hogy a korábbi elnök, a sportág olimpiai, világ- és Európa-bajnok legendája, Hegedüs Csaba tiszteletbeli elnök, valamint a Kozma István Nemzeti Birkózó Akadémia szakmai mentora legyen.

Az új elnökség névsora:

  • Ancsin László
  • Bacsa Péter
  • Bácsi Péter
  • Barka Emese
  • Berzicza Tamás
  • Czigony Tamás
  • Deák Bárdos Mihály
  • Kacsó Tibor
  • Kiss Balázs
  • Komáromi Tibor
  • Kuller József
  • Märtz József
  • Mátyás Gábor
  • Mester Lajos
  • Péteri László
  • Puksa Ferenc
  • Rácz Lajos
  • Rónyai Zoltán
  • Sámuel Botond
  • Sarkadi Imre
  • Szél Attila
  • Szőnyi János
  • Veréb István
  • Virág Lajos

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.