Ugrás a tartalomra

Szülői találkozóval zárták a szezont a kézilabdások

Létrehozva
Rendhagyó évzáróval, egy szülői találkozóval zárta a szezont, az MVSC női kézilabda szakosztálya, szerdán.
Preview Image
Beregi László képgalériája!

A versenyrendszerben szereplő 4 korosztályos csapat és a szülők mérkőztek játékosan egymással. Természetesen az éremátadás sem maradhatott el, hiszen összességében négy ezüstérem jelezte a klub fiatal kézilabdázóinak erőfeszítéseit. A megyei felnőtt bajnokságban is szereplő ifjúsági csapatnak az évzáró ellenére sem kezdődik a szünet, hiszen a lányok strandkézilabda tornán vesznek részt, majd augusztus 12-én indul a felkészülés a következő szezonra, ami egy szakmai együttműködést és változásokat hozhat az MVSC kézilabdájában. A DVSC kézilabda együttesével aláírás előtt álló projektről, ami az MVSC felnőtt együttesének létrejöttéig segít, a klubelnök beszélt.

Kép

Illyés Miklós, az MVSC elnöke úgy fogalmazott, néhány olyan részt egyeztetünk még, ami szükséges és ezt követően tudunk majd kötni egy olyan együttműködési megállapodást, ahol az Akadémiával együttműködve, segítik a szakmai munkánkat. Mi pedig, ha olyan játékosunk van, akit itthon nem tudunk felnőtt csapatban játszatni, tudjuk a debreceni csapatban, illetve a DVSC fiókcsapataiban.

Kép

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.