Ugrás a tartalomra

Újjáéled a salakmotorsport Debrecenben

Létrehozva
Az önkormányzat támogatásával újjáéled a nagy hagyományokkal rendelkező salakmotorsport Debrecenben - jelentette be a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) az egykori nemzetközi sikerek helyszínén, a Gázvezeték utcai versenypályán tartott tájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az egykori Volán-pályát 1970-ben adták át, 1980-ban felújították, most elhanyagolt állapotban új kezelőhöz, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft-hez került, amelynek eltökélt szándéka az egykor nagyhírű debreceni salakmotorsport újjáélesztése.

Az önkormányzat idei költségvetéséből negyven millió forinttal támogatja a versenypálya, illetve a Gázvezeték utcai stadion felújítását - tette hozzá a polgármester. Megjegyezte, szándékukban áll hosszú távon is támogatni a debreceniek körében közkedvelt sportágat.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a tervek szerint augusztus 10-re készülnek el a munkákkal. A kanyarokat három-három méterrel szélesítik, a pálya dőlésszögét kettőről négy fokra növelik - magyarázta. A hagyományos augusztus 20-i salakmotor versenyt már a felújított pályán rendezik meg, jövő évtől pedig öt-hat verseny megrendezését tervezik évente - fűzte hozzá.

Adorján Zoltán, a salakmotorozás örökös bajnoka, aki szakmai tanácsokkal segíti a stadion felújítását, reményét fejezte ki, hogy ismét jeles nemzetközi viadalok színhelye lesz a pálya, és a debreceni salakmotorsport újra Európa- és világbajnokokat ad az országnak.  A helyi Adorján-akadémián 15-18 éves fiatalok képzését kezdték meg - jelezte a sportember.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.