Ugrás a tartalomra

Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Létrehozva
Gulyás Istvánt nevezték ki a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára szerdán, segítője a játékosként világbajnok spanyol José María Rodríguez Vaquero lesz.

A magyar szövetség sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök elmondta, hogy Gulyás szerződése a 2022 januárjában sorra kerülő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól. Az 51 éves egykori irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak - további két alkalommal szerepelt a sorozat döntőjében -, 1995-ben pedig az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett.

Vezetőedzőként dolgozott Ausztriában, Kuvaitban, majd Dunaújvárosban, Vácon, illetve Gyöngyösön. Tavaly októberben Ljubomir Vranjes menesztését követően a Veszprém megbízott vezetőedzője lett, majd az idény végéig a klub sportigazgatójaként tevékenykedett.

„Ilyen felkérésre butaság lenne nemet mondani, számomra ez nem is volt kérdés. Olyan stábot állítottunk össze, amely eredményes lesz, olyan emberekkel vesszünk körbe magunkat, akik a saját területükön profik" - mondta Gulyás.

Az új kapitány a jövő januári osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságról elmondta, egy hajszálnyi esélye még van a csapatnak az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ezt igyekeznek kihasználni, és azért is szeretnének minél jobban szerepelni, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.

A szinte napra pontosan fél év múlva kezdődő tornán a magyarok a malmői E csoportban sorrendben Oroszországgal, az olimpiai és világbajnok Dániával, valamint Izlanddal találkoznak. Nagy László alelnök elmondta, igyekeztek főállású, lehetőleg magyar szövetségi kapitányt találni, és ez Gulyás István személyében sikerült is. Az erőnléti edző a norvég Tord Ellingsen lesz, aki korábban már dolgozott a magyar női válogatottnál. „Én is ott leszek minden felkészülésen, minden edzésen, minden mérkőzésen, és igyekszem segíteni a szakmai stáb és a játékosok munkáját" - tette hozzá a június elején visszavonult Nagy László, aki a meccseken a kispadon foglal majd helyet.

A korábbi világklasszis jobbátlövő szerint a csapategység és a stabilitás kialakítása, az önbizalom és az erőnlét fejlesztése, a taktikai elemek bővítése és a jobb helyzetkihasználás elősegítése az új szakmai stáb legfontosabb feladata.

A 39 éves spanyol irányító, José María Rodríguez Vaquero - sportági becenevén Chema Rodríguez - idén nyáron vonult vissza, ez az első edzői megbízatása. Profi pályafutását 1999-ben a BM Valladolid csapatában kezdte, majd a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Veszprém, és végül a francia USM Saran kézilabdázója volt. A Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és további négy alkalommal szerepelt a döntőben. Veszprémi színekben 2012 és 2017 között egyaránt ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, illetve kétszeres SEHA Liga-aranyérmes volt. A spanyol válogatottban több mint 120 mérkőzésen lépett pályára, 2005-ben világbajnok, később vb-bronzérmes, illetve Európa-bajnoki döntős volt.

Nagy László úgy fogalmazott, Chema Rodríguez a spanyol gondolkodásmódot képviseli a szakmai stábban, már Veszprémben is ő volt az edző „meghosszabbított keze", van érzéke a feladathoz.

Tavaly november óta a Csoknyai István, Vladan Matics páros irányította a válogatottat, amely a vezetésükkel öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta az Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

(Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.