Ugrás a tartalomra

Elkezdődhet a DVTK új kosárlabdacsarnokának építése

Létrehozva
A multifunkciós létesítményben 3300 fős lelátó lesz, az épület kétemeletes, és öt pályát is kialakítanak.

Az Épkar Zrt. aláírta a vállalkozási szerződést a Miskolc DVTK multifunkciós kosárlabda sportcsarnok kialakítására – derül ki a cég Facebook közleményéből. A hírt a Magyar Építők szakportál írta meg. Emlékeztetnek: a beruházó DVTK Kosárlabda Kft. a tervezésre és a kivitelezésre várta az ajánlatokat. Az új létesítmény a kiírásban megadott helyrajziszám alapján Diósgyőrben, a DVTK edzőközpontjában jön létre, nem messze a Market által kivitelezett új futballstadiontól.

Kép

A létesítményben az első emeleten kap helyet a hazai csapat öltözője, az edzői szobák, valamint az irodák és a tárgyaló.

Kép

Az előcsarnok feletti épületszárnyban kiszolgáló funkciók helyezkednek majd el, illetve egy fél kosárlabda pálya. A második emelet teljes egészében a közönséget szolgálja ki: büfékkel, vizes blokkokkal és a lelátó elérhetőségével. Mindezek mellett a VIP rész és a skybox is itt kap helyet.

Kép

A leendő csarnok mintegy 4300 négyzetméteres lesz és előregyártott vasbeton vázszerkezetből áll majd. Az épület földszinttel, előcsarnokkal és két emelettel jön létre, az előcsarnokhoz recepció, büfé és vizesblokk is kapcsolódik. A csarnokot teleszkópos lelátók határolják, ahol 3307 néző tud majd helyet foglalni. Emellett a lelátók által határolt területen öt darab egész pályát és két darab félpályát alakítanak ki.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.