Ugrás a tartalomra

OMV-Kupa: Döntetlen Horvátország ellen, második a magyar válogatott

Létrehozva
Az U17-es fiúválogatott a második helyen zárta azt a háromnapos, rangos nemzetközi tornát, melynek keddtől csütörtökig Miskolctapolca adott otthont.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Újabb fontos állomásához érkezett az augusztus 11. és 18. között Grúzia fővárosában, Tbilisziben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készülő U17-es fiúválogatott nyári programja. Székely Bulcsú és Tóth Kálmán tanítványai július 23. és 25. között Miskolctapolcán, az OMV-Kupán tették próbára tudásukat. A keddtől csütörtökig tartó, rangos nemzetközi viadalon - amely a Magyar Vízilabda Szövetség és az OMV 2016 óta tartó együttműködésének újabb állomása volt -, a házigazda magyar válogatott mellett Horvátország, Olaszország és Szerbia nemzeti együttese vett részt.

Az OMV-Kupa harmadik, egyben utolsó napja két döntetlennel zárult, a Szerbia-Olaszország összecsapás gólzáporos, 19-19-et hozott, de nem bírtak egymással a házigazdák és a horvátok sem. Székely Bulcsú és Keszthelyi Tibor legénysége fordulatos és végletekig kiélezett mérkőzésen 14-14-es döntetlent játszott. Az edzőpáros tanítványainak mérlege egy győzelem, egy döntetlen, és egy vereség, így Horvátországot megelőzve, Olaszország mögött az előkelő második helyen zárták a mieink a borsodi tornát.
 

Preview Image
Képgaléria!

Az OMV-Kupán résztvevő magyar keret: Nyíri Balázs, Vismeg Zsombor Vajk, Pető Atilla, Lantos István, Várkonyi Ádám, Vass Benedek Márk, Dávid Zoltán, Gyapjas Brendon, Varga Bence Bendegúz, Hörömpő Botond, Molnár Erik, Kevi Bendegúz Tamás, Mészáros Mátyás, Eppel Barnabás, Szabó Bence, Vigvári Vince Pál, Szeghalmi Zsombor Levente, Gábor Lőrinc, Varga Bence
 
IV. OMV-Kupa, nemzetközi fiú U17-es vízilabdatorna
Miskolctapolca, 2019. július 23-25.
 
Magyarország-Horvátország 14-14 (4-4, 4-4, 2-3, 4-3)
Gólszerzőink:
 Pető 4, Nyíri 2, Vigvári 2, Mészáros 2, Kevi, Szeghalmi, Lantos, Vas

További eredmény
Szerbia-Olaszország 19-19
 
A torna végeredménye
1. Olaszország 5 pont 
2. Magyarország 3 pont
3. Horvátország 2 pont
4. Szerbia 2 pont (a harmadik és a negyedik pozícióról a több lőtt gól döntött)

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.