Ugrás a tartalomra

Ifjúsági olimpia: két miskolci sportoló a harmadik helyen záró magyar válogatottban

Létrehozva
A magyar sportolók négy érmet szereztek a bakui 15. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) szombati zárónapján. Az MVSC-Miskolci Sportiskola sportolói is kitettek magukért.

Az idei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), az azerbajdzsáni Baku városában július 24-én kezdődtek el a judo küzdelmek, melyben az MVSC-Miskolci Sportiskola két versenyzője is érdekelt volt.

Kép

A cselgáncsozók vegyescsapat-versenyében a miskolci Sáfrány Péter, Farkas Szilvia, a miskolci Kriza Anna, Farkas Bence és Nyiri Nikolett lépett tatamira a harmadik helyen záró magyar válogatottban.

Mint arról már beszámoltunk: a nyitónapon rendezték meg a 48 kg-os leányok csatáját, melyben Kriza Anna képviselte a magyar színeket. A versenyző az első fordulóban egy koszovói vetélytársát múlta felül, majd a folytatásban az erőnyerő török riválisánál is jobbnak bizonyult. Anna az ági döntőben kikapott az első helyen kiemelt portugáltól, majd a visszamérkőzésen sajnos azeri ellenfele is jobbnak bizonyult nála. Kriza Anna végül az előkelő 9. helyen fejezte be a versenyt.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint a lány kosárlabdázók 64-59-re kikaptak a franciáktól a fináléban. A bronzéremért pályára lépő kézilabdás lányok 30-20-ra múlták felül a svájci együttest, melyet a csoportkörben 28-20-ra győztek le.
A tornászok között Balázs Krisztián korláton nyert bronzérmet.  A 88 fős magyar csapat így 9 ezüst- és 12 bronzérmet nyert az EYOF-on, melyen mintegy ötven európai nemzet 14-18 éves sportolói vettek részt.

 

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.