Ugrás a tartalomra

Aratott ötezer méteren a DVTK sportolója

Létrehozva
Viola Viktor első lett, míg Orosz Adrienn a második saját kategóriájában. A szolnoki kajak-kenu országos bajnokság vasárnapi záró napján a 200 és 5000 méteres döntőket bonyolították le.
Kép
Korábbi felvétel Forrás: facebook.com

A legrövidebb távon a kenus Hajdu Jonatán duplázott, előbb egyesben, majd dunaferres klubtársával, Slihoczki Ádámmal párosban is megismételte 2018-as sikerét, s így összesen három aranyéremmel zárta a mostani versenyt.

Ugyancsak három elsőséget gyűjtött a győriek kenusa, Balla Virág, aki ezúttal is Devecseriné Takács Kincsővel indult C-2 200-on, s az ezen a távon szinte hihetetlennek tűnő közel 4.5 másodperces előnnyel nyert. A duó megvédte címét.  

A háromnapos viadal egyik leglátványosabb jelenete volt, hogy a férfi kajaknégyesek eredményhirdetésekor 16-an álltak a dobogón, a harmadik helyen ugyanis holtverseny alakult ki. A számot az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő 500-as kvartett,Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István és Tótka Sándor nyerte.        

A pénteken kezdődött ob a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárult, ezekben a kajakosoknál a címét megvédő Noé Bálint, valamint Somogyi Szilvia, a kenusoknál pedig Viola Viktor ésLakatos Zsanett diadalmaskodott.

KAJAK-KENU ORSZÁGOS BAJNOKSÁG (SZOLNOK)
FÉRFIAK
200 MÉTER
K–1

1. Csizmadia Kolos (Fémalk Bomba AVSE) 36.041 másodperc 
2. Apagyi Levente (Fémalk Bomba AVSE) 36.226   
3. Dudás Miklós (Fémalk Bomba AVSE) 37.746
K–2
1. Balaska Márk, Apagyi Levente (Budapesti Honvéd SE, Fémalk Bomba AVSE) 32.679 mp
2. Csizmadia Kolos, Havasi Gergő (Fémalk Bomba AVSE) 34.264   
3. Erős Patrik, Hérics Dávid (Graboplast Győr) 34.279  
K–4:
1. Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Tótka Sándor (NKM Szegedi VSE, UTE) 29.470 
2. Balaska Márk, Apagyi Levente, Csizmadia Kolos, Kovács Márk (Budapesti Honvéd SE, Fémalk Bomba AVSE) 30.440   
3. Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek (Graboplast Győr, UTE, Szarvas) 
és Obert Ákos, Erős Patrik, Hérics Dávid, Lazur Barnabás (Graboplast Győr)31.710-31.710 
C–1
1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 42.132 mp
2. Korisánszky Dávid (Budapesti Honvéd SE) 42.512   
3. Fekete Ádám (UTE) 43.287 
C–2
1. Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán (Dunaferr) 39.477 mp 
2. Fekete Ádám, Szőke Attila (UTE) 40.697   
3. Sáling Áron, Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.827
C–4
1. Fekete Ádám, Lelovics Dávid, Moldován Milán, Szőke Attila (UTE, MTK) 37.425 
2. Takács Mihály, Sáling Áron, Hajnal Jenő, Horváth Ákos (Graboplast Győr) 37.655   
3. Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (Budapesti Honvéd SE, KSI SE) 37.685

5000 MÉTER
K–1

1. Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE) 19:18.495 perc
2. Solti László (Vasas) 19:20.070  
3. Erdőssy Csaba (Graboplast Győr) 19:37.755
C–1
1. Viola Viktor (DVTK) 22:45.946 p
2. Slihoczki Ádám (Dunaferr) 23:08.841   
3. Bucsi Bence (Dunaferr) 23:27.541 

NŐK
200 MÉTER
K–1

1. Lucz Dóra (UTE) 42.471 mp
2. Orosz Adrienn (DVTK) 43.606  
3. Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast Győr) 43.866
K–2
1. Szénási Zsófia, Malcsiner Eszter (UTE) 40.148 mp
2. Szendy Lilla, Szabó Ágnes (KSI SE) 41.963   
3. Horváth Alexandra, Verbőczi Eszter (NKM Szegedi VSE) 42.433 
 K–4
1. Szendy Lilla, Budai Gvendolin, Szabó Ágnes, Rugási Csilla (KSI SE) 37.692 mp
2. Fülöp Fatime, Kulcsár Csenge, Szabó Lili, Párdi Viktória (City-Gas Tiszafüred) 37.827   
3. Kovács Petra, Marek Bianka, Kovács Natália, Hujber Flóra (Graboplast Győr) 39.542 
C–1
1. Nagy Bianka (NKM Szegedi VSE) 49.788 mp
2. Lakatos Zsanett (UTE) 51.123 
3. Molnár Rebeka (Graboplast Győr) 52.828
C–2
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 46.286 mp
2. Lakatos Zsanett, Mile Sára (UTE) 50.716  
3. Mannheim Melitta, Meczkó Viktória (Tiszaújváros) 52.566

5000 MÉTER 
K–1

1. Somogyi Szilvia (MTK) 21:25.070 p
2. Horváth Alexandra (NKM Szegedi VSE) 21:25.665   
3. Kulcsár Csenge (City-Gas Tiszafüred) 21:31.650 
C–1
1. Lakatos Zsanett (UTE) 24:58.631 p
2. Molnár Csenge (NKM Szegedi VSE) 25:50.241   
3. Kulcsár Dorina (Dunaferr) 26:11.276

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.