Ugrás a tartalomra

Három miskolci a hegyifutó világbajnokságon

Létrehozva
Az augusztus 2-4. között Olaszországban megrendezendő hegyifutó világbajnokságra július 30-án útra kelt magyar válogatottban három miskolci sportoló is helyet kapott.

Az ifjúsági kategóriában Németh Luca mellett Farkas Balázs, míg a junioroknál Iván Levente lesz ott a rajtnál.

Az International Skyrunning Federation által a Gran Sasso nemzeti parkban, a tengerszint felett 1100 méteres magasságban található Fonte Cerreto városában megrendezendő világbajnokságon vertikál, sky és összetett eredményhirdetés is lesz.

Kép
Németh Luca (jobbról) tavaly három bronzot hozott haza a vb-ről

Az ifjúságiaknál (16-17 évesek) a tavaly három vb-bronzot begyűjtő Németh Luca (DVTK) ezúttal is szerencsét próbál. Szintén ebben a korcsoportban szeretne bizonyítani Farkas Balázs (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli), míg Iván Levente a junioroknál (18-20 évesek) igyekszik mind jobban helytállni. Luca és Balázs rajthoz áll a 3,5 km-es, 1000 m szintemelkedéssel nehezített vertikál számban, valamint a hosszú távon, a 15 km-es sky futamban is, ami az összetett értékelés alapját képezi. Iván Levente (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) a juniorok 20 km-es sky versenyében igyekszik minél maradandóbbat alkotni.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.