Ugrás a tartalomra

A vébé után világkupa aranyat nyert Rasovszky Kristóf

Létrehozva
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA honlapjának beszámolója szerint a Lac-Mégantic városában megrendezett 10 kilométeres viadalon a 22 éves Rasovszky szoros csatában, kevesebb mint két másodperccel előbb csapott célba, mint a második olasz Dario Verani.

A kvangdzsui világbajnokság 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky – aki a szakág történetének első vb-aranyát nyerte – sorozatban a harmadik, pályafutása során már a hetedik világkupa-viadalán diadalmaskodott. Azzal, hogy a mostani kiírásban a versenyek felét ő nyerte, jelentős az előnye az összetettben, amire szüksége is van, hiszen elmondta, hogy a szeptember 7-én Tajvanban sorra kerülő állomáson nem tud részt venni.

A nők versenyében Olasz Annát két olasz, a két évvel ezelőtti balatonfüredi világbajnokságon ezüstérmes Arianna Bridi és a legutóbbi vb-n, illetve az olimpián második Rachele Bruni előzte meg.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.