Ugrás a tartalomra

Három érmet nyert Németh Luca a világbajnokságon

Létrehozva
Az augusztus 2-4. között, Olaszországban megrendezett ifjúsági magashegyi terepfutó világbajnokság (Youth Skyrunning World Championship) a miskolci Németh Luca egy ezüst-, és két bronzérmet  harcolt ki. A nemzetek pontversenyében 26 ország közül a hetedik helyre rangsorolták a magyar válogatottat, melynek Farkas Balázs és Iván Levente személyében további két miskolci tagja is volt. 
Kép

Az International Skyrunning Federation által a Gran Sasso nemzeti parkban, a tengerszint felett 1100 méteres magasságban található Fonte Cerreto városában megrendezett világbajnokság első megmérettetését a 3,5 km-es, 1000 méter szintemelkedéssel nehezített vertikál versenyszám jelentette. A Németh Csaba által felkészített Németh Luca (DVTK) az ifjúsági A-korcsoportos (16-17 évesek) lányok között – megismételve tavalyi sikerét – bronzérmet érdemelt ki.  

Kép

A folytatásban a sky, azaz a hosszútáv várt a résztvevőkre. A lányok 16 kilométeres futamában Luca, akit csak a norvég Live Sollid tudott megelőzni, világbajnoki ezüstérmet nyert! A két nap eredményei alapján kiszámolt, úgynevezett kombináció kategóriában Sollid nyert, a holland Luna de Bruin lett a második, míg Németh Luca harmadik helyével begyűjtötte harmadik érmét is.

Kép

Az azonos korú fiúk vetélkedésében Zámbori Zoltán tanítványai közül, Farkas Balázs (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) legjobb magyarként mindkét számban a top húszban végzett, míg az ifjúsági B-korcsoportos (18-20 évesek) Iván Levente (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) a hosszútávon próbált szerencsét, ahol második legjobb magyarként, tavalyi időeredményét megjavítva 24. lett. A nemzetek pontversenyében, 26 ország válogatottja között a magyarok az előkelő 7. helyen végeztek. 

Kép


Győztesek és miskolci eredmények

Vertikál, ifjúsági A-kcs., leányok: 1. Live Sollid (norvég) 51:42,48 perc, …3. Németh Luca (DVTK) 55:07,72
Vertikál, ifjúsági A-kcs., férfiak: 1. Olm Rouppert Oriol (andorrai) 40:00,24, …17. Farkas Balázs (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 47:04:90
Sky, ifjúsági A-kcs., leányok (16 km): 1. Live Sollid (norvég) 2:23:16,31 óra, 2. Németh Luca (DVTK) 2:26:33,21
Sky, ifjúsági A-kcs., fiúk (16  km): 1. Salvadori Marco (olasz) 1:54:04,99, …16. Farkas Balázs (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 2:14:56,21
Sky, ifjúsági B-kcs., fiúk 21 km) : 1. Molina Augustin Nicolas (spanyol) 2:26:13,83, …24.  Iván Levente (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 3:05:17,73. 

Ez is érdekelhet

jégkorong
Az olaszoktól is kikaptak
SportMiskolc
A hajrájához érkezett a Dániában zajló utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
A Kassai Békemaraton 103. felvonása következik
SportSzabadidőBulvár
Kassa városa Európa legrégebbi maratonjának következő fejezetére készül. Az október 4-én megrendezendő, immáron 103. nemzetközi Békemaratont idén is a világ legfontosabb maratoni eseményei között jegyzik.
És akkor jött Acolatse
SportMiskolc
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.
A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.