Ugrás a tartalomra

Büki Ádám már a biatlon világbajnokságra fókuszál

Létrehozva
A Miskolci Honvéd SE válogatott versenyzője, a Miskolci Olimpiai reménységek Program (MORP) által is támogatott Büki Ádám gőzerővel készül a szezon egyik fő eseményére, az augusztus 21-25. között Minszkben megrendezendő nyári biatlon világbajnokságra.
Kép

- Május közepén, a téli versenyszezon utáni pihenőidőszakot követően, megkezdtem a felkészülést a következő szezonra Szőcs Emőke szövetségi kapitány és válogatott edző irányításával – tudtuk meg Büki Ádámtól. - A Corvinus Egyetemen  leadott szakdolgozatomat követően megnöveltük az edzésórákat és ezt azóta is sikerül tartani. Már túl vagyunk három egy hetes edzőtáboron. A Magyar Sí Szövetség jóvoltából júniusban Ramsauban, júliusban pedig Obertilliachban készült együtt a csapat. A ramsaui táborban tesztversenyen vettünk részt, ahol percekben mérhető volt a javulás a tavaly őszi eredményekhez képest.

Kép

- Ezen kívül a Magyar Olimpiai Bizottságtól kaptunk lehetőséget július végén, Galyatetőn készülni. Itt egyébként júniusban is voltunk többször válogatott összetartáson. A Miskolci Olimpiai Reménységek Program (MORP) támogatásából, az Alpinbike kerékpárüzlet segítségével vásároltam egy országúti kerékpárt, aminek nagy hasznát veszem a nyári felkészülés folyamán. A nyári felkészülés részeként július végén rajthoz álltam a Grossglockner Ultra-Trail terepfutó verseny 50 kilométeres távján, mely 2000 méter szintemelkedést tartalmazott. 5 óra 16 perces idővel az 5. helyezést sikerült elérnem. A szezon első fő eseménye a Nyári Biatlon Világbajnokság lesz számomra, melyet augusztus 21-25. között rendeznek meg Minszkben. A vb-re való kiutazás előtt közvetlenül a németek biatlon-központjában,  Ruhpoldingban készülhetünk majd.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.