Ugrás a tartalomra

Jön a VIII. Nomád Baradla Underground Trail

Létrehozva
Az augusztus 31-ei VIII. Nomád Baradla Underground Trail elnevezésű aggteleki terepfutó verseny három hosszabb és egy gyermek pályát kínál a sportág kedvelői számára. A barlangi szakaszt is tartalmazó erőpróbára az előnevezés augusztus 15-ig tart, de, aki lemarad, a helyszínen is jelentkezhet az általa választott távra.
Kép

A legfelkészültebbek szombaton délelőtt a Mizuno Baradla Undergound Trail két pályáján mérethetik meg magukat: ebből az egyik 34 km-es és 1200 méteres szintemelkedésű, a másik pedig 16 km-es és „csak” 500 méteres szinttel nehezített. A rajt délelőtt 9 és 10 órakor lesz az aggteleki kemping hátsó bejáratánál.

A Petzl Baradla Undergound Trail 7 km-es, 200 méter szinttel kísért távjának rajtját és egyben célhelyét a Baradla-barlang vörös-tói kijáratától 100 méterre jelölik ki a rendező Nomád Sport Alapítvány aktivistái. A három pálya egyaránt érinti a vörös-tói középtúrát, ami a Baradla-barlang leghosszabb, 2300 méteres, villanyvilágítással ellátott, a világörökség részét képező szakasza. Színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő-, illetve állócseppkövek között vezet az út, elhaladva Magyarország legmagasabb állócseppköve, a 19 méter magas Csillagvizsgáló mellett. A Sárkányfejet, valamint a barlang legnagyobb termét, a különleges akusztikájú Óriások termét is meg lehet csodálni futás közben. Ez azt is jelenti, hogy a világ egyik legkülönlegesebb futóversenyén az aszfalthoz szokott, a tereppel csak ismerkedő futók is gond nélkül teljesíthetik a távokat.

Kép

A gyermekekre egy 2 km-es futam vár. Az ő rajtjuk 10.15 órakor lesz a délelőtti versenyközpontban. Nevezési díj egy tábla csokoládé.

Lényeges információ, hogy a kedvezményes előnevezésre augusztus 15-ig van lehetőség. Aki lemarad az előnevezésről, augusztus 30-án, 18.00-21.00 óra, illetve augusztus 31-én, 7.00-9.45 óra között az aggteleki kemping hátsó bejáratánál kialakított versenyközpontban, illetve 15.00-16.45 óra között a vörös-tói kijáratnál, a helyszínen is nevezhet a nemzetközi erőpróbára. A verseny rendezői ezúton is köszönetet mondanak kiemelt partnereiknek, az Aggteleki Nemzeti Parknak, illetve a Nomád Baradla Kemping és Turistaszállónak.

További információ és előnevezés itt található.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.