Ugrás a tartalomra

Tassi Attila pontszerző helyeken végzett a küzdelmes kínai versenyhétvége futamain

Létrehozva
Elképesztő csatákkal tért vissza a nyári szünetből a WTCR Super Grid. A pihenő utáni első futamoknak a ningboi versenypálya adott otthont, ahol rendkívül kiélezett küzdelmeket láthattunk a pályán. Tassi Attila, a HELL-KCMG csapat versenyzője azonban elképesztő kitartásának és küzdőszellemének köszönhetően pontszerző helyeket szerzett a hétvége során.
Kép

Ningbo forrósággal várta a nyári pihenőből visszatérő túraautó-világkupa versenyzőket, ami kicsit sem könnyítette meg a versenyre éhes pilóták dolgát. A HELL ENERGY színeiben versenyző Tassi Attila számára nehezen indult a hétvége, a szombati futamon a 23. helyen ért célba. Vasárnapra azonban magára talált a fiatal tehetség: a második futamon a 17. helyről rajtolva a 6. helyen ért célba, míg a harmadik futamot a 16. helyről kezdve a 13. pozícióban zárta, amiért keményen meg kellett küzdenie Elda névre keresztelt autójával.

Kép

„Nagyon izgalmas volt a hétvége számomra, főleg azért, mert ez volt idén az első, ahol a legtöbb pontot tudtam összeszedni, amire őszintén szólva nem számítottam. Többen már szombaton is nagyon agresszívan versenyeztek, én úgy éreztem, nincs értelme kockáztatni, mivel a mezőny végén voltam. Vasárnap viszont én is felvettem a kesztyűt, mivel alapból én is szeretek csatázni a jobb helyért. Sikerült is a második futamon rögtön a rajt után jól helyezkedni és pár kiesés is segítette a dolgomat, így a 17. helyről indulva hamar az első tíz közé kerültem. Sajnos az autómnak nagyon sok problémája volt, mindkét nap a hűtéssel akadtak gondok, nagyon sok erőt veszítettem az egyenesekben, hiába tudtam többször nagyon jól előzni a kanyarokban, az egyenesekben visszaértek mellém a versenytársak, szerencsémre a második futamon a sárga zászlónak köszönhetően sikerült megtartani a pozíciómat és a 6. helyen értem célba. A harmadik futamon jól sikerült a rajt, jól tudtam helyezkedni, de már a kettes kanyarban bevetődtek elém, amivel öt helyet veszítettem, ezután jött a Safety Car, majd Azconával összeértünk, ezután a kormányom teljesen balra állt, ezért a hátralévő tizennégy kört úgy kellett megtennem, hogy balra alig tudtam fordulni, és az autó is minden irányból meg volt törve. Úgy éreztem, hogy ennyit még soha nem kellett küzdenem az autóval, de nagyon örülök, hogy kitartóak voltunk és sikerült pontokat szereznünk” – összegezte a hétvégét Tassi Attila.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.