Ugrás a tartalomra

Három dzsúdóérem a kecskeméti diák ob-ról

Létrehozva
A Diák A- és B-korcsoportos Judo Országos Bajnokságot október 19-én Kecskeméten rendezték meg.
Kép
Képünk csak illusztráció

Az MVSC – Miskolci Sportiskola Gecsei László és Nagy Sándor által felkészített dzsúdósportolói három éremmel és több értékes helyezéssel tértek haza a versenyről.

Eredmények

Diák B-kcs.:

Leányok 

33 kg: 3. Takács Eszter 

+49 kg: 3. Tóth Hanga 

Fiúk 

29 kg: 5. Papp Levente 

41 kg: 2. Göndör Kristóf, …7. Gál Zsigmond

+60 kg: 7. Bálint Zsombor

Diák A-kcs.: 

Leányok

50 kg: 5. Sárközi Zsuzsa 

Fiúk

38 kg: 5. Tóth Ádám 

41 kg: 7. Gáthi Donát

49 kg: 7. Jobbágy Domonkos.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.