Ugrás a tartalomra

Stílszerűen piros-fehér: a DVTK-nál is járt a Mikulás

Létrehozva
Hagyományteremtő szándékkal hívták életre négy esztendővel ezelőtt a DVTK Mikulás ünnepséget, amelyen az idei évben is a klub közel 800 utánpótlás sportolója vett részt.
Preview Image
Fotógaléria: Végh Csaba

A Generali Arénában a DVTK minden szakosztálya képviseltette magát, a színpadi programok után pedig minden gyermek ajándékkal térhetett haza.

Az eseményt Veres Pál, Miskolc polgármestere nyitotta meg, majd a DVTK nevében a jelenlévőket dr. Világi Péter, a klub kommunikációs- és marketing igazgatója köszöntötte. Az este műsorvezetője, egyben a Mikulás diósgyőri segítője a klub egyik ultra szurkolója, Martini Emil volt, a gyerekeket a színpadon a Destitnation Brass Band szórakoztatta.

Az utánpótlás sportolókon kívül jelen voltak a DVTK szakosztályainak vezetői, az utánpótlás és a felnőtt csapatok edzői, valamint játékosai is, akik személyesen segítettek a Mikulásnak az ajándékok kiosztásában.

 

Ez is érdekelhet

Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.