Ugrás a tartalomra

Díjat neveztek el az alapítóról a Miskolc Steelersnél

Létrehozva
Idén először adták át a Nádi Gyula alapítói díjat a nemrégiben megrendezett Steelers-bálon. Az első név, ami felkerült a kupára, maga az alapító alelnöké.
Kép

Aggod Péter, a Miskolc Steelers szakosztályvezetője, elnökségi tagja érdeklődésünkre elmondta, a díjat azok kaphatják, akik huzamosabb ideig magasabb tisztséget töltöttek be a klubnál. A kitüntetett nevét rágravírozzák a kupára, amit az ismert felsőzsolcai étteremben állítanak ki (ennek a csárdának volt tulajdonosa a tavaly váratlan hirtelenséggel elhunyt Steelers-alelnök – a szerző). Az első, aki a díjat megkapta: Nádi Gyula.

– Én magam is dolgoztam vele, egy talpig becsületes, segítőkész, nagy teherbírású vezető volt, akire mindig számíthattunk – emlékezett vissza Aggod Péter.

Kép

Az egyszeres HFL-győztes, kétszeres ezüstérmes amerikaifutball-csapat alelnöke tavaly, 58 éves korában hunyt el. A klubalapításban is komoly részt vállaló Nádi Gyulát nemcsak azok ismerték széles körben, akik követik az amerikaifutball, a Miskolc Steelers történéseit, hiszen a csapat egyik főszponzoraként, életben tartójaként is nagyra becsülték.

Kép

Vezetőtársához, Páll Sándor elnökhöz hasonlóan, 2006 táján ő is fia ameikaifocis lelkesedése révén került a sportág közelébe, majd vett részt az egyesület megalakításában. És maradt mindvégig a Steelers kötelékében, annak élén. A Miskolc Steelers Amerikai Football és Szabadidő Sport Egyesület alapítóját 2018-ban érdemesnek találták a város „Civilek Támogatásáért” díjra.

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.