Ugrás a tartalomra

Az egészségügyi dolgozókat támogatják a diósgyőri ultrák

Létrehozva
Korábbi ígéretükhöz híven, közvetlenül az egészségügyben dolgozókat támogatják a diósgyőri szurkolók a korábbi virtuális mérkőzésből befolyt összeg egy részével.

Mintegy 1 millió forintból biztosítanak számukra hétköznapokon változatos, minőségi étkezést. A részletekről az Ultras Diósgyőr Facebook-oldalon tájékoztattak. Mint írták, terveik szerint 1 hónapon keresztül a Semmelweis járványkórház esti ügyeletében lévő dolgozók – mintegy 40-70 fő – ingyen kapnak ételt. Ez összesen 1 ezer adagot jelent, amit a diósgyőri szurkolók finanszíroznak.

Kép
Forrás: Ultras Diósgyőr Facebook-oldala

– A Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok és a Diósgyőri Szurkolók Közössége (DSZK) által szervezett akcióban mi, csoporttagok is tevékenyen részt veszünk, így a főzésben és a szállításban egyaránt segítő kezet nyújtunk – írták.

„EGYÜTT VAGYUNK, GYŐZNI FOGUNK!” – zárul a poszt.

Mint arról korábban beszámoltunk, öt és fél millió forint bevétel jött össze a Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok és a DSZK által szervezett, március 28-án lejátszott virtuális DVTK-FTC mérkőzésre szóló belépőjegyek árusításával, amelynek célja a koronavírus elleni harc és az egészségügyben dolgozók munkájának segítése volt. Az akciót a DVTK is támogatta, valamint a Ferencváros szurkolói csoportjai is csatlakoztak hozzá, akik külön számlán 1,4 millió forintot gyűjtöttek saját szimpatizánsaiktól.

A gyűjtést követő napokban azonnal felvették a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei központi Kórház főigazgatójával, Révész Jánossal, aki elmondta, hogy most egy nélkülözhetetlen orvosi berendezés megvásárlásában segítsenek az ultrák. Az összegyűjtött 4 millió forintból 3 millióval egy létfontosságú gép beszerzését támogatják az ultrák.

Ez is érdekelhet

Pillanatkép a tavalyi tornáról. Fotó: magánarchívum
A körcsarnokban játszanak
SportMiskolcSzabadidő
Kosárlabda: június 14-én, vasárnap Miskolcon tartják az immáron kilencedik Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
A Brazília fővárosában rendezett viadal eredményhirdetése: a dobogó harmadik fokán jobbról a második Szinay Csaba. Fotó: magánarchívum
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
SportMiskolcVilág
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.