A szervezők keddi közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a jelenlegi helyzetben nehéz bármit is mondani egy nyárra tervezett szabadidő-sporteseményről, azonban remélik a legjobbakat, és a háttérben menetrendszerűen folyatják az előkészületeket.
Az 5200 méteres távra a jelentkezés Révfülöpön, a kikötő melletti labdarúgópályán, 7.00 és 11.45 óra között lesz, rajtolni a kikötőből 8.00 és 12.00 óra között lehet. A cél ezúttal is a balatonboglári Platán Strand.
Június 27-én rendeznék meg a 38. Balaton-átúszást
Létrehozva
A tervek szerint június 27-én kerül sor a 38. Lidl Balaton-átúszásra, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.
Ez is érdekelhet
A körcsarnokban játszanak
Kosárlabda: június 14-én, vasárnap Miskolcon tartják az immáron kilencedik Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
A munkája a hobbija
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.