Ugrás a tartalomra

Megkezdte a felkészülést a DVTK

Létrehozva
A rövid nyári szünet után újraindult a munka, megkezdte felkészülését a 2020–21-es szezonra a DVTK labdarúgócsapata. Csütörtök délután már az új játékosokkal kiegészült keretnek vezényelt edzést Feczkó Tamás. A szezonnyitó tájékoztatón elhangzott: a cél az, hogy kiegyensúlyozottabban teljesítsen, látható fejlődést produkáljon a csapat.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A sportigazgató, a vezetőedző és a DVTK új játékosai vettek részt az Andrássy úti stadionban tartott szezonnyitó tájékoztatón. A jelenleg 27 tagú keret, a később csatlakozó(ka)t leszámítva, csoportokra bontva orvosi vizsgálatokkal kezdett, majd csütörtökön már együtt indították a szezont a pályán a piros-fehérek.

– Két gólerős támadót igazoltunk, hogy ne legyen probléma a kapu előtt, mert nem biztos, hogy idén is több mint 20 gólt tudunk szerezni pontrúgásokból, ezen a téren mi vezettük a teljes NB I-et – mondta Feczkó Tamás vezetőedző. – E mellett kell az is, hogy minél több olyan labdarúgó legyen a pályán, aki megosztja az ellenfelek figyelmét.

Ehhez kapcsolódva a klub sportigazgatója megjegyezte: az igazolások talán legfontosabb célja, hogy az eddigiekhez képest más játékra is alkalmas legyen a keret, minőségben előreléphessen a csapat.

– Ebben mind a három játékosnak nagy szerepe lehet – árulta el Benczés Miklós. – Drazics egy remekül induló csatár, Grozav nagyon gólerős szélsőjátékot is tud játszani, de ne felejtsük el Hegedűs Janit se, aki mélységből remekül építi a támadásokat, ugyanakkor a hosszú indításai is nagyon hatékonyak.

Elhangzott az is, hogy 1-2 játékost tervez még igazolni a klub, védőjátékosban, illetve védekező középpályásban gondolkodik a klub. Illetve várják a Puskás Akadémia visszajelzését Kiss Tamás leigazolásával kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.