Ugrás a tartalomra

Nem sikerült a címvédés a Mento Kupán

Létrehozva
A házigazda miskolciak négygólos előnyről kaptak ki az Eger ellen.

Befejeződött az V. Mento Vízilabda Kupa. A kétnapos, nemzetközi utánpótlás tornát a Miskolctapolcai strandon rendezték. Négy csapat mérkőzött meg egymással, a torna végén az egriek örülhettek, nagy csatában legyőzve az Miskolci VLC csapatát.

Kép

Az első nap eredményei alapján a ZF-Eger csapata és a MVLC emelkedett ki a mezőnyből, őket a Zempléni Vízilabda Klub és a SK Hornets Kosice csapata követte. Utóbbiak csaptak össze a harmadik helyért. A szlovák csapat szoros csatában diadalmaskodott 9-10-re.

A bronzmérkőzéshez hasonlóan izgalmas lett a döntő végjátéka is. Az első negyed még 3-3-as döntetlent hozott, a második negyedben viszont már 2 újabb találattal mehettek piheni a miskolci pólósok. A harmadik negyedben már 4 gólos előnyben is voltak, a vége mégis 13-14 lett az egrieknek. Így az övék lett a kupa.

Kép

A torna legjobb kapusa is az egriek közül került ki. Bene Gábor Vince a Miskolc Televíziónak úgy fogalmazott, jó érzés, de a csapatnak köszönheti a sikert, mert jól védekeztek előtte, így könnyebb dolga volt a védéseknél.

A miskolci pólósok végül másodikok lettek, a torna legjobb mezőnyjátékosa az MVLC keretéből került ki. Vismeg Zsombor elmondta, a saját teljesítményével elégedett. – Valamivel több rutinom van, mint a csapattársaimnak, igyekeztem ezt kamatoztatni, és vezére lenni a töbieknek. A mérkőzéseik utolsó perceiben jobban odafigyelve, koncentráltabban kell játszanunk.

Preview Image
Mocsári László képgalériája I.

Végig domináltunk a döntőben, de a végén ismét kicsúszott a győzelem a kezünkből – ezt már a hazaiak edzője mondta. Csányi Róbert hozzátette, ez nem először fordult elő. – Nagyon sajnálom, mert a mérkőzés kétharmadában abszolút mi domináltunk, mi irányítottuk a mérkőzést, vezettünk 4 góllal is. Nem ez az első ilyen mérkőzésünk, ahol végig vezettünk és az utolsó negyed második felében hibázunk, így elúszik a mérkőzés. Látjuk az okokat. A cél az volt, hogy egy nagyon jó Egerrel kiélezett mérkőzést játszunk. Ez abszolút teljesült.

Preview Image
Mocsári László képgalériája II.

A miskolci ificsapatra egyelőre nem vár több torna, itthon készülnek tovább, majd a szezon kezdete előtt még néhány edzőmérkőzésen tudják felmérni, milyen erőt képviselnek a rajt előtt.

Ez is érdekelhet

Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.