Ugrás a tartalomra

Amerikai játékost igazolt a DVTK röplabdacsapata

Létrehozva
Carly Beddingfield az Új-Mexikói Egyetemen végzett, ahol az egyetemi csapatban nyújtott kiemelkedő teljesítményt, majd egy évet Finnországban légióskodott. Toma Sándor vezetőedző 2-es ütő (universal) poszton számíthat a játékára.
Kép
Carly (13-asban) nagy erősítés a DVTK számára | Forrás: dvtk.eu

A 23 éves röplabdázó tavaly végzett az Új-Mexikói Egyetemen kommunikáció szakon, ahol tanulás mellett az egyetemi röplabda csapatban nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Egy évet töltött profiként a finn OrPo csapatnál 2-es ütő poszton. Vasárnap délután érkezett Magyarországra, hétfőn délelőtt, az első közös edzésen találkozott új csapatának tagjaival, akik nagy örömmel fogadták a mindig mosolygós és lendületes játékos érkezését – tájékoztatott honlapján a klub.

Toma Sándor szakmai igazgató úgy vélekedett, most még erősebb keretet sikerült kialakítani a tavalyi csapathoz képest. – Carly egy nagyon jókedélyű és technikás játékos, igazi húzóembere lesz a DVTK-nak. Úgy érzem, mi készen állunk a szezonra. Még egy légiós bejelentésére számíthatnak a szurkolók – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Simán nyertek a németek
SportBelföldVilág
Tízezer néző előtt kaptak ki a magyarok.
Büki Ádámot díjazták, Kékesi visszavonult
SportMiskolcBelföld
Közgyűlést tartott a Magyar Sí Szövetség.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 60-66
További két játékos távozik az ezüstérmes DVTK-tól
SportMiskolc
Két alapember hagyja el a klubot.
Muaythai gála lesz Miskolcon
SportMiskolcBelföld
Június 6-án, szombaton ismét felpezsdül a küzdősportok világa.