Szabó Péter az elmúlt napok híreire reagálva hangsúlyozta: akárcsak eddig, a jövőben is csak olyan játékos érkezését jelentik be, akinek már érvényes megállapodása van az egyesülettel. Hozzátette: az átigazolási időszak kedden zárul. "Ha lesz megállapodás Dzsudzsákkal, azonnal bejelentjük az érkezését. Meglátjuk, hogy alakul a holnapi nap" - fogalmazott.
A klubelnök a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a koronavírus-járvány miatt több játékos is karanténba került a közelmúltban, ezért úgy döntöttek, hogy a keretet az NB III-as csapat két játékosával bővítik. Az NB II-es együttesnél folytatja pályafutását Sármány Kristóf és Szalánczi Zoltán. A szakmai stáb is bővült a Lokinál. A 35 éves Jeremiás Gergő a DVSC-ben lett NB I-es játékos, és eddig mérkőzéselemzőként dolgozott a klubnál. A jövőben a szakember Kondás Elemér vezetőedző egyik segítője lesz.
Szabó Péter bejelentette azt is: hagyományteremtő szándékkal a csapat kedden 17 órától nyilvános edzést tart a Nagyerdei Stadionban. A kapukat 16 órakor nyitják, és a tréningre kilátogató valamennyi szurkoló ingyenes belépőt kap a DVSC következő hazai bajnoki mérkőzésére, amelyet jövő hétfőn este nyolc órától a Pécs ellen játszik a Loki.
Dzsudzsák Balázs egyelőre nem írt alá a Debrecenhez
Létrehozva
Dzsudzsák Balázsnak jelenleg nincs aláírt szerződése a DVSC-vel - közölte a DVSC Futballszervező Zrt. igazgatótanácsának elnöke a klub hétfői sajtótájékoztatóján.
Ez is érdekelhet
Fesztivál, de inkább népünnepély
Miskolcon rendezték az immáron kilencedik Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot vasárnap.
Vincze Ferenc nyerte a Pécs környéki viadalt
A kétszeres abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc nyerte a Pécsen és környékén rendezett és szombaton zárult Mecsek-ralit, az országos bajnokság idei harmadik futamát.
A futball világában már minden a pénzről szól
A hamarosan nyolcvannyolc esztendős Temesvári Miklós máig nagy népszerűségnek örvend a honi labdarúgó életben.
Botos Dominik második, Szinay Szabolcs harmadik
Birkózó felnőtt országos bajnokságot rendeztek a fővárosi Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.