Ugrás a tartalomra

Nemzetközi karateversenyt rendeztek az Egyetemi Körcsarnokban

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezte meg szombaton az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 14. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt.
Kép
Kovács Száva a versenyen.

Ebben az évben március eleje óta ez volt az első karate verseny Magyarországon, az tavaszi és őszi szezonban minden egyéb megmérettetés elmaradt. A meghívásos versenyen 23 egyesület, 250 nevezéssel több száz karatéka mérte össze tudását 3 küzdőtéren. Az 50 kategória között utánpótlás és haladó versenyszámok is szerepeltek a kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) különböző korosztályaiban a 6 évesektől a szeniorokig, vagyis a 35 év felettiekig. Ezúttal szivacs kumite és shiko dachi versenyszámok is voltak a legkisebbek számára. Az 50 trófea és a több száz érem méltó gazdára talált.

A kupán tiszteletét tette dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke. Kiemelt vendég volt a fiatalon elhunyt Csordás József családja is.

Sok éves hagyomány, hogy kiemelésre kerülnek a legeredményesebb női, illetve férfi versenyzők, valamint a legtöbb érmet gyűjtő egyesület. Idén a serleg különdíjakat a lányok esetében Kovács Száva (Justitia Fuji-Yama SE, 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz), a fiúknál Bérczes Botond (Justitia Fuji-Yama SE, 2 arany) vehették át. A legeredményeseb csapat megelőzve a BVSC-Zuglót és az UTE-t, most második alkalommal a rendező egyesület, a miskolci Justitia Fuji-Yama SE lett 10 arany, 9 ezüst és 8 bronzéremmel lett.

Megyei vonatkozású eredmények:

Justitia Fuji-Yama SE

8-9 éves shiko dachi: 1. Tar László

6-7 éves fiú kata: 1. Gazsi Benedek

8-9 éves lány kata 10-8. kyu: 2. Huszár Bianka

8-9 éves lány kata 10-8. kyu: 5. Huszár-Kovács Boglárka

8-9 éves fiú kata 10-8. kyu: 5. Hevesi Csongor

8-9 éves fiú kata 10-8. kyu: 5. Huszár-Kovács Botond

10-11 éves fiú kata 10-7. kyu: 1. Lezsák Mátyás

10-11 éves fiú kata 10-7. kyu: 2. Szűcs Csaba

10-11 éves fiú kata 10-7. kyu: 3. Tóth Ádám

12-13 éves lány kata 10-7. kyu: 1. Kurucz Hanna

12-13 éves fiú kata 10-7. kyu: 1. Sebestyén Botond

12-13 éves fiú kata 10-7. kyu: 2. Ifj. Tóth Imre

12-13 éves fiú kata 10-7. kyu: 3. Lezsák Mátyás

12-13 éves fiú kata 10-7. kyu: 3. Grenczel Áron

14-15 éves lány kata: 3. Kovács Száva

14-15 éves lány kata: 5. Tóth Petra

14-15 éves fiú kata: 1. Bérczes Botond

14-15 éves fiú kata: 2. Harangozó Ákos

16-17 éves lány kata: 2. Kovács Száva

16-17 éves lány kata: 5. Nagy Gréta

16-17 éves fiú kata: 1. Bérczes Botond

16-17 éves fiú kata: 2. Suszterics Gergő

16-17 éves fiú kata: 3. Harangozó Ákos

Felnőtt női kata: 3. Nagy Gréta

Felnőtt férfi kata: 1. Szilágyi Gergő

Felnőtt férfi kata: 2. Suszterics Gergő

Felnőtt férfi kata: 4. Debreceni Ádám

Felnőtt férfi kumite: 4. Debreceni Ádám

Senior női kata: 2. Tocsev Andrea

 

6-7 éves fiú kumite +23kg: 2. Gazsi Benedek

8-9 éves fiú szivacs kumite: 1. Fekete György

10-11 éves lány kumite 10-7 kyu -36kg: 5. Gajdos Réka

10-11 éves fiú kumite 10-7. kyu -36kg: 3. Tóth Ádám

14-15 éves lány kumite -54kg: 1. Kovács Száva

16-17 éves lány kumite: 3. Kovács Száva

Ez is érdekelhet

Világválogatottunk lehet az MLSZ elnöke szerint
SportBelföldVilág
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.
Soos Bence a KBSC csapatában kezdi a következp idényt
Tapasztalt szélső támadót vesz kölcsön a Kazincbarcika SC
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Sós Bence a szerb élvonalban 47 mérkőzésen játszott és három gólt szerzett, Magyarországon pedig korábban 135 NB I-es és 53 NB II-es találkozón lépett pályára és 21 gól fűződik a nevéhez.
Enyedi Lili miskolci atléta bekerült a korosztályos válogatottba
Sport
Két magyar bajnoki ezüstéremmel is gazdagodott a sportoló száz méteres síkfutásban és távolugrásban.
Marco Lund, Holdampf Gergő
DVTK: az évad első névsora
SportSport
A DVTK hétfőn megkezdi a felkészülést. Az évad első edzése előtt néhány DVTK játékos már megmutatta magát.