Ugrás a tartalomra

Hivatalos: az újpestiek nem állnak ki pénteken

Létrehozva
Az Újpest FC szerdán délelőtt arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget és a DVTK-t, hogy nem tudnak elutazni Diósgyőrbe, így jelen állás szerint nem lesz mérkőzés pénteken a DVTK Stadionban.

Az újpestiek kedden halasztási kérelemmel fordult a DVTK-hoz, mert a koronavírus-járvány miatt játékosainak többsége nem bevethető. A diósgyőriek – az MTK-hoz hasonlóan – nem mentek bele a halasztásba a sűrű versenynaptárra hivatkozva.

A lila-fehérek közleményében az áll, hogy a felnőttcsapat 25 fős keretéből csak két futballistának lett negatív a legutóbbi tesztje, sőt az U19-es játékosok közül többen pozitív mintát adtak. A klub úgy döntött, a járvány terjedése miatt nem kockáztat, ezért nem áll ki a Diósgyőr ellen. „Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni” – írják.

Az Újpest beadta a hivatalos kérelmet a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, amely hamarosan elbírálja az esetet.

A DVTK a tizedik fordulóban pénteken, 20 órától látta volna vendégül az Újpestet. Az MLSZ várhatóan játék nélkül a DVTK-nak ítéli a három pontot – vélekedik a Nemzeti Sport Online.

Ez is érdekelhet

Baráti focitalálkozó a Népkertben
SportMiskolcSzabadidő
Labdarúgás: Koszta Péter is részt vett a jól sikerült a szombati miskolci rendezvényen.
Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
SportVilág
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.