Ugrás a tartalomra

Elit társaságba került Szoboszlai

Létrehozva
Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályása a nyolcadik helyen végzett a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgónak járó Golden Boy-díj szavazásán.
Kép

Az olasz Tuttosport című szaklap szombaton tette közzé a végeredményt, amely szerint a Salzburg korábbi, a Borussia Dortmund jelenlegi játékosa, Erling Haaland végzett az élen. A norvég futballista az előző idényben negyven mérkőzésen 44 gólt szerzett, a mostani szezonban 11 meccsen 11 találatnál jár.

A második a Barcelonát erősítő spanyol Anssumane Fati, a harmadik pedig a Bayern Münchenben szereplő kanadai Alphonso Davies lett.

A nyolcadik helyezett Szoboszlai az előző évadban osztrák bajnok és kupagyőztes volt, az élvonal legjobb játékosának választották, a magyar válogatottban pedig győztes gólt szerzett az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A Tuttosport által 2003-ban alapított elismerésről negyven rangos futballszakíró döntött, mindegyikük öt játékosra adhatta le a szavazatát, a futballisták 10, 7, 5, 3 és 1 pontot kaptak. Június közepén tették közzé a száz legjobb fiatal névsorát – rájuk a szurkolók is voksolhattak –, októberben pedig megjelent a húszfősre szűkített jelöltlista.

A Golden Boy-díjat korábban olyan futballisták nyerték el, mint Lionel Messi (2003), Wayne Rooney (2004), Mario Götze (2011), vagy Kylian Mbappé (2017).

A 2020-as élmezőny:
 1. Erling Haaland (Borussia Dortmund, norvég) 302 pont
 2. Anssumane Fati (FC Barcelona, spanyol) 239
 3. Alphonso Davies (Bayern München, kanadai) 226
 4. Jadon Sancho (Borussia Dortmund, angol) 80
 5. Eduardo Camavinga (Rennes, francia) 50
 6. Dejan Kulusevski (Juventus, svéd) 41
 7. Phil Foden (Manchester City, angol) 36
 8. Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg, magyar) 13
 9. Bukayo Saka (Arsenal, angol) 13
10. Vinícius Júnior (Real Madrid, brazil) 9 pont.

Ez is érdekelhet

Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
SportVilág
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.