Ugrás a tartalomra

Eladott labdák, kimaradt ötméteresek – vereség Angyalföldön

Létrehozva
A Vasashoz utazott szerdán a miskolci férfi vízilabdacsapat. Védekezésben és támadásban egyaránt sokat hibáztak Kis István tanítványai, komoly vereségbe szaladtak bele a Komjádi uszodában. Bő egy hét múlva a Szentes ellen, tévés mérkőzésen javíthatnak.

Mindegyik negyedben 3-3 gólt dobtak az angyalföldiek, a miskolciaknak viszont csak négyszer sikerült válaszolni – így alakult ki a nagyarányú, 12:4-es hazai győzelem. A mérkőzés lefújását követően érthetően csalódottan nyilatkozott az MVLC vezetőedzője. – Saját hibáink miatt kaptunk ennyi gólt – fogalmazott Kis István. – Helyenként gyámoltalanul játszottunk, kihagytunk két ötméterest, eladtuk a labdát, amiből a Vasas gyorsan lefordult és gólokat lőtt. De a védekezésünk sem volt szoros, többször üresen kapta meg a labdát az ellenfél centere, amit kegyetlenül ki is használt.

Vismeg Botond is a védekezésbeli hiányosságokat emelte ki, egyenesen úgy fogalmazott: hátul összeomlott a csapat a végére.

A Vad Lajos vezetőedzőt továbbra is helyettesítő Bóbis Máté a Vasas részéről elmondta, a járvány miatti bizonytalan helyzet miatt nem tudták, mire számíthatnak, abban azonban biztosak voltak, hogy nyerni akarnak. – A kulcs a fegyelmezett védekezés és a kapusteljesítmény volt. Hozzá kell tennem, az első félidőben alakulhatott volna máshogy is ez a meccs.

Az ex-miskolci kapusnak, Csoma Kristófnak elmondása szerint nem kellett extra motiváció a mérkőzés előtt. 78 százalékos hatékonysággal védett. – Ez a védekezésünknek is nagyban köszönhető, jól „szűrték” meg előttem a lövéseket. Gratulálok a miskolciaknak, nem adták fel, végig hajtottak.

Az MVLC jelenleg nyolcadik a bajnokságban, 16 ponttal. A következő fordulóban, december 5-én este háromnegyed 9-kor a Metalcom-Szentes csapatát fogadják. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

E.ON Férfibajnokság, 13. forduló, eredmény:

A-Híd VasasPlaket-PannErgy-Miskolc 12-4 (3-1, 3-0, 3-2, 3-2)
Gólszerzők: Randjelovics 3, Bátori 2, Szatmári 2, Bóbis 2, Bedő, Korbács, Vadovics, ill. Berki, Magyar, Vismeg Zs., Sisán.

Ez is érdekelhet

Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
SportVilág
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.