Ugrás a tartalomra

Sztankovics Anna és Vécsei Réka indul a felnőtt OB-n

Létrehozva
Az eredetileg márciusra tervezett, de a Covid-19 járvány miatt elhalasztott idei nagymedencés (50 m-es) felnőtt úszó országos bajnokságnak december 8-12. között Kaposvár ad otthont. A rangos erőpróbán a Miskolci Sportiskola két úszója is megméretteti magát.
Kép
Fotó: Kamarás Péter

A magyar bajnokság tavaszra a budapesti Duna Arénába volt kiírva. A koronavírus-járvány „diktálta” új időpont alaposan felborította a sportolók felkészülését, de összességében mindenki örül annak, hogy végre versenyezhet.

A Miskolci Sportiskola színeiben áll rajthoz az ob-n a sokszoros felnőtt bajnok, Sztankovics Anna. Szollár Gergő tanítványa 100 méter mellen (kedd), 50 méter pillangón,100 méter gyorson (csütörtök) és 50 m mellen (péntek) igyekszik mind jobb helyezést elérni.

Kép

Anna klubtársa, a 2017-ben – Hosszú Katinkát is legyőzve – 100 m mellen felnőtt ob-aranyat kiérdemlő, 18 esztendős Vécsei Réka nem kevesebb mint kilenc számban próbál szerencsét. A Pásztor Róbert által felkészített fiatal tehetség sorrendben a következő számokban lesz érdekelt: 50 m gyors, 100 m mell (kedd), 50 m pillangó, 200 m vegyes (szerda), 200 m mell, 100 m gyors (csütörtök), 50 m mell, 50 m hát, 100 m pillangó (péntek).

Ez is érdekelhet

Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
SportVilág
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.