Ugrás a tartalomra

Nagyszerű győzelmet aratott az Aluinvent DVTK

Létrehozva
A Női Kosárlabda NB I. A-csoport 9. fordulójában a TFSE-MTK csapatát fogadta az Aluinvent DVTK. A végig nagyszerű küzdelmet hozó, izgalmas összecsapáson végül a piros-fehérek kerekedtek felül ellenfelükön, és 87-79 arányú megérdemelt győzelmet arattak.

Az egy hete igazolt Keyona Hayes adta meg a találkozó alaphangját egy tökéletes hármassal, majd Kiss Angi ért el egymás után két klasszikus centergólt, tehát remekül elkapta a rajtot Földi Attila együttese. Bernáth hármasával aztán éledezni kezdett a TFSE-MTK, hogy aztán C. Jenkins pontjaival ki is egyenlítsen. Ezután újra a fehér mezesek domináltak és kovácsoltak magunknak néhány pontos előnyt (12-7).

Kép

A következő percekben Mokango jelezte két duplával, hogy ő is pályán van, míg a másik oldalon A. Jenkins aktivizálta magát. Nem lehet azt állítani, hogy a védekezés dominált, így igazán élvezetes volt a mérkőzés (16-14).  Két cserejátékosa, Pusztai és Kányási remek megmozdulásait, valamint Kiss újabb közelijét követően egyre magabiztosabbá vált a DVTK vezetése, majd Pusztai sarokból elengedett hárompontosával „közte tíz” lett, így rögtön csendesebbé vált az addig felettébb aktív vendég kispad (25-15). Másfél perc volt hátra a negyedből, egy-egy büntetőt tettek hozzá a csapatok az addigi teljesítményükhöz (26-16).

A mérkőzés további részletei a DVTK oldalán olvashatóak.

Ez is érdekelhet

Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
SportVilág
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.