Ugrás a tartalomra

Erőgyűjtés után már a taktika kerül előtérbe a DVTK-nál

Létrehozva
„Sok jó dolgot láttam ma, és persze néhány problémát is, de legalább most már pontosan tisztában vagyunk vele, milyen tennivaló vár ránk a rajtig hátra lévő néhány napban” – nyilatkozta az első felkészülési mérkőzés lefújását követően Zoran Zekić. A diósgyőriek 1-0-ra nyertek a hazai pályán játszó debreceniek ellen.
Kép
„Most már pontosan tisztában vagyunk vele, milyen tennivaló vár ránk a rajtig". | Fotó: dvtk.eu/Szabó Krisztián

– Többnyire elégedett voltam azzal, ahogy labdával és labda nélkül is mozgott a csapat, ugyanakkor labdavesztés után nem támadtunk vissza egyből, és persze néhány taktikai elemet is alaposan át kell beszélnünk – fogalmazott a vezetőedző. Zoran Zekić hozzátette: szeretett volna lehetőséget adni minél több játékosnak, mert a sűrű program miatt a keret összes tagjára szükség lesz tavasszal.

– A második félidőben a fiatalok is mindent megtettek, de nekik még időre van szükségük. A labdarúgók természetesen kicsit fáradtak a felkészülés jelen szakaszában, innentől következik az az időszak, amikor a taktika kerül előtérbe az erőgyűjtés után.

A DVTK további programja:

január 16., szombat (pontos helyszín és időpont később)
Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC

OTP Bank Liga 2. forduló
január 20., szerda
20:00 Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 

OTP Bank Liga 17. forduló
január 23., szombat
Paksi FC - Diósgyőri VTK.

Ez is érdekelhet

A Brazília fővárosában rendezett viadal eredményhirdetése: a dobogó harmadik fokán jobbról a második Szinay Csaba. Fotó: magánarchívum
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
SportMiskolcVilág
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.
Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.