Ugrás a tartalomra

Bajnokveréssel mutatkozott be az NB I-ben a Diósgyőr új edzője

Létrehozva
Az éllovas Ferencváros hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a sereghajtó Diósgyőrtől a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.

Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a DVTK Budapesten játszott az FTC ellen 2021 első tétmérkőzésén. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de a DVTK letámadása az első félóra után egyre jobban működött, gól azonban nem esett. A második félidő is hasonló koreográfia szerint zajlott egészen a hajráig, amikor az újonc és csereként beálló Asmir Suljić góljával vezetést szerzett a DVTK. A hátralévő percekben oroszlánként küzdve sikerült megőrizni az előnyt, és győzelemmel kezdeni 2021-et.

Kép
Fotó: Szigetváry Zsolt\MTI

Edzői értékelések:
Serhiy Rebrov:
- Kemény mérkőzést játszottunk, két és fél hét nem elég a rendes felkészülésre. 
A DVTK megtalálta azt a taktikát, amivel meg tudta nyerni a mérkőzést. Ha egy csapat nagyon mélyen védekezik, akkor nehéz áttörni a védőfalat. Alakítottunk ki helyzeteket, de gól nélkül nem lehet nyerni. Minden sorozat megszakad egyszer.

Zoran Zekić: - Pontosan olyan nehéz mérkőzést játszottunk, mint amire számítottunk. Az FTC többet birtokolta a labdát, ezért számunkra nagyrészt védekezésből állt a meccs. Néhány kontra lehetőségét elszalasztottuk az utolsó passzok pontatlansága miatt, de köszönöm a játékosoknak a mai mérkőzést, mert megmutatták, milyen karakterek, és milyen küzdőszellem lakozik bennük. Így kell játszani nem csak az FTC, hanem mindenki más ellen.
Nem voltam elégedett Suljić teljesítményével (mosolygott - a szerk.). Komolyra fordítva, taktikai okok miatt cseréltünk. A vezetés birtokában az előny megtartása volt a legfontosabb, mélyen nem maradt erőnk kijönni a saját térfelünkről, Dejan Karan magassága és fejjátéka sokat segített ebben a helyzetben.
Nem azt a stílusú focit szeretem, amit ma játszottunk, sokkal nyíltabb focit akarok látni a csapattól. Azonban ebben a helyzetben a védekezés nagyon fontos, hiszen ez vezetett eredményre. Most első a fegyelem, majd utána fokozatosan átállunk a támadóbb stílusra.
Nehéz hónapokon van túl a csapat, ezért duplán értékes a siker. Ha okosak leszünk, akkor három pontnál többet profitálhatunk ebből a győzelemből. Korábbi csapatommal a PSV ellen nyertünk idegenben, ám akkor sem voltam ilyen boldog.
Holnaptól azonban tovább kell dolgozni, mert vasárnap újabb mérkőzés vár ránk.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.