Ugrás a tartalomra

Győzelemmel mutatkozott be Tokaji Viktor

Létrehozva
Nagyiramú, küzdelmes mérkőzésen a DVTK Jegesmedvék együttese 3-2-re legyőzte az Érsekújvárt (Nové Zámky) a szlovák jégkorongliga pénteki játéknapján, melyen két magyar edző, Tokaji Viktor és Majoross Gergely csapatai csatáztak Miskolcon.

Először fordult elő, hogy stabil A-csoportos hokis nemzet bajnokságában két magyar edző nézett farkasszemet: Majoross Gergelyt két hete nevezték ki az Érsekújvár trénerének, míg Tokaji Viktor csütörtökön kapott megbízatást, mert elődjével, az NHL-t is megjárt Dave Allisonnal elégedetlenek voltak.

Preview Image
Fotógaléria: Juhász Ákos

Majoross az előző két idényben az akkor a szlovák ligában szerepelt MAC vezetőedzője, míg Tokaji a másodedzője volt. Tokajinak ez az első felnőtt csapata vezetőedzőként - eddig asszisztens volt, illetve utánpótláscsapatoknál vezetőedző -, és most rögtön egy a rájátszásért harcoló, ám továbbjutásra nem álló együttest kapott. Ugyanakkor Majoross Érsekújvárja sem lehet nyugodt, mivel a kilencedik helyen áll, és a magyar trénerrel négyből négy találkozóját elveszítette.

Nagy DVTK-helyzettel, majd kivédekezett emberhátránnyal kezdődött az összecsapás, a 6. perc végén pedig Rob Flick lövésével - amelybe csak belekapni tudott a szlovákok kapusa - megszerezte a vezetést a házigazda. A gól egyik előkészítője a 37. születésnapját ünneplő Vas János volt. Egy újabb emberelőnyből egyenlített a Nové Zámky: előbb még a kapuvason csattan a korong, de a kapu mögül visszatett passzt Juraj Majan a bal felső sarokba vágta.

Kép

A második harmad elején Samuel Zahradnik egy kipattanó után csúsztatta a korongot a kapuba éles szögből, szűk négy múlva azonban már a DVTK-nál volt az előny. Előbb Kevin Wehrs tért ölelő átadást Magosi Bálint készítette le a lendületből érkező Galanisz Nikandrosz elé, aki kilőtte a bal felső sarkot, majd Magosi újabb passzát Csányi Karol kapásból bombázta a hálóba létszámfölényben. Ebben a felvonásban kétszer a kapuvasat is eltalálták a Jegesmedvék - egyszer hosszan videóztak is, hogy esetleg a kapuból vágódott-e ki a pakk -, de így is 3-2-vel fordultak az utolsó húsz percre a csapatok.

Kép

Ebben a szakaszban remekül védekezett a DVTK, a riválisnak nem igazán akadt komoly helyzete, sőt, inkább a lelkesen harcoló hazaiaknak voltak lehetőségei. Az utolsó percekre emberelőnybe került a Nové Zámky, amely a kapusát is lehozta, de újabb találat már nem esett.

A játéknap után a kilencedik Érsekújvárnak 36, a tizedik Besztercebányának 34, míg a 11. DVTK-nak 32 pontja van, és az első tíz jut a playoff-ba.

Az új edző Érsekújvár elleni győzelmét szombaton 20.20-tól a Miskolc Tv-ben is megnézhetik.
 

Ez is érdekelhet

Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.
Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.