Ugrás a tartalomra

111 éves a DVTK!

Létrehozva
111. születésnapját ünnepli a DVTK, ugyanis 1910. február 6-án néhány diósgyőri srác megalapította a Diósgyőri Vasgyár munkástermében a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét. A klub első elnökének Vanger Vilmost kérték fel. A többi már történelem…

Nagyszerű 111 év áll a hátunk mögött, és bízhatunk a jövőben is. A klub gazdasági háttere stabil, az infrastruktúra fantasztikus ütemben fejlődik, kiemelt sportegyesület, és kiemelt futballakadémia lettünk. Talán ma már elmondhatjuk azt, hogy a DVTK alapítói büszkék lennének arra, hogy az elmúlt évtizedek klubvezetői, sportolói és szurkolói közösen hová jutottak el. Mert mindannyian tudjuk az indulónkból, hogy: „Együtt vagyunk, győzni fogunk!” - írja honlapján a sporklub.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.