Ugrás a tartalomra

Ezúttal pont nélkül távozott a DVTK a Fradi otthonából

Létrehozva
Most nem sikerült meglepni vendégként a címvédő fővárosiakat, Boli gólja döntött.
Kép
A ferencvárosi Aissa Laidouni (b) és a diósgyőri Augusto Max a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. március 2-án. | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában az első félidőben nem esett gól a DVTK Üllői úti vendégjátékán. A szünet után többnyire a hazaiak támadtak, de a DVTK is eljutott néhányszor az ellenfél kapujáig. Azonban a legnagyobb diósgyőri ziccer is kimaradt, amit az ellentámadásban góllal büntettek a hazaiak. A hátralévő időben próbálkozott a DVTK, de egyenlíteni nem sikerült – olvasható a diósgyőri klub hivatalos honlapján.

Serhiy Rebrov, a Fradi vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a lefújást követően. – Fontos volt, hogy a játékosok motiváltak voltak, és megküzdöttek a három pontért – mondta.

Zoran Zekic szerint most jobban játszott csapata, mint legutóbb, amikor meccset nyertek az Üllői úton. – Kellő agresszivitással és kompakt módon védekeztünk, nem hagytunk teret az FTC-nek, és két százszázalékos helyzetet is kihagytunk. Az ellenfelünk viszont olyan minőséget képvisel, hogy ki tudta használni a hibánkat, így veszítettünk. A félidőben azt mondtam, akár három-négy jó helyzetet alakíthattunk volna ki, higgadtabb döntéssel vagy pontosabb utolsó passzal ziccerbe kerülhettünk volna. Ezt követően jött Mirko Ivanovski és Márkvárt Dávid helyzete, amit már említettem.

A Fradi előnye ismét 15 pontra nőtt az élen, a DVTK maradt utolsó a táblázaton. Folytatás pénteken, hazai pályán az MTK ellen.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.