Ugrás a tartalomra

A DVTK súlyos vereséget szenvedett Zólyomban

Létrehozva
A DVTK Jegesmedvék 8-3-ra kikapott az éllovas HKM Zvolen vendégeként a szlovák jégkorongliga pénteki fordulójában.

A Jegesmedvék csak az első harmadban tudták felvenni a versenyt az esélyesebb hazaiakkal, a vendégek akkor még 1-0-ra, majd 2-1-re is vezettek. Az első harmad végén egyenlítő Zvolen azonban lendületbe jött, a harmadik játékrész elején pedig már háromgólos (5-2) előnyben volt. A vendégek szépítését követően a befejező felvonás közepén meggyőzővé tette a különbséget a hazai gárda - amely akkor 38 másodperc alatt kétszer is eredményes volt -, a kiütéses végeredményt pedig az 58. percben állította be.

Az alapszakaszban legjobb zólyomiak a szezonban negyedszer találkoztak a DVTK-val, és negyedszer győzték le úgy, hogy a miskolciaknak pontot sem engedélyeztek.

Az már múlt héten eldőlt, hogy a Tokaji Viktor vezette Jegesmedvék nem juthat a rájátszásba, egy fordulóval az alapszakasz hétvégi zárása előtt a DVTK 44 ponttal a 11., s a 12 csapatos mezőnyből az első tíz jutott a playoffba.

A DVTK vasárnap Liptószentmiklóson a MHK 32 Liptovsky Mikulás vendégeként zárja az idényét.

Ez is érdekelhet

A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Húsz egyesület küld versenyzőt
SportMiskolc
Miskolcon rendezik a shito magyar bajnokságának második fordulóját a hétvégén.
Ötszettes csatát nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
123 perc alatt dőlt el a találkozó.
A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.