Ugrás a tartalomra

Nem sikerült a bravúr – a Győr ellen lehet meg a bronzérem

Létrehozva
Szombaton folytatódott a Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának rájátszása. Az elődöntő második összecsapásán az Aluinvent DVTK együttese a bajnoki cím legfőbb várományosának számító Sopron Basket gárdáját fogadta. A találkozó elején remekül játszottak a piros-fehérek, és meg is nyerték az első negyedet, Hayes kiállítása után azonban megtört a lendület, és végül nagyarányú 80-57-es soproni győzelemmel ért véget az összecsapás.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Aluinvent DVTK - Sopron Basket 57-80 (23-19, 11-22, 13-21, 17-19)

Edzői értékelések

Földi Attila: – A Sopron ellen mindig nehéz játszani a minőség miatt, amit képvisel. Az előző mérkőzésen Vukov Szonja megsérült, Pusztai Petra betegeskedik, így leszűkült a rotációnk, ráadásul útközben Keyona Hayest is elveszítettük, aki egyébként is fájdalmakkal vállalta a játékot. Igyekeztünk megnehezíteni az ellenfél dolgát, talán csak a harmadik negyeddel nem voltam elégedett, mert úgy éreztem, kezdjük feladni a meccset. Utána viszont próbáltunk harcolni tovább, és megtettük a maximumot, amit megkövetel a mezünkön hordott címer.

Gáspár Dávid: – Boldog vagyok, hogy bejutottunk a döntőbe. Kemény meccs volt, nagyon jól kezdett a DVTK, szenzációs dobószázalékkal használta ki a helyzeteit. A harmadik negyedben sikerült rendeznünk a védekezésünket, és olyan előnyt építenünk, amely elegendő volt a győzelemhez. Mindkét csapat keményen játszott, néha talán túlságosan is, de erről szól a versenyszellem, a játékosok küzdelme.

Ez is érdekelhet

Három gólos hölgyvereség
Sport
Labdarúgás: Simple női liga NB I., 20. forduló: kikaptak a diósgyőriek.
Miskolci ezüstérem
Sport
Röplabda: magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokság, Gödöllő.
Hét góllal kikapott a DVTK
Sport
Kézilabda: NB I/B férfi, 27. forduló: idegenben veszítettek a piros-fehérek.
Zayed Jótékonysági Futás a világ közösségeiért
SportBelföldKultúraÉletmódSzabadidőBulvár
Első alkalommal érkezik Európába a Zayed Jótékonysági Futás, amelynek kiemelt célja, hogy a sporton keresztül összehozza a világ lakosait, és lehetőséget teremtsen nemes célok támogatására, legyen az a kultúra, az egészségügy vagy az oktatás területén.