Ugrás a tartalomra

Három negyedig tartották magukat

Létrehozva
A jelenleg negyedik, tehát még nemzetközi kupaindulást érő helyen álló BVSC csapatához utaztak szerda este a miskolci férfi pólósok.

A bajnokság közben edzőt váltó fővárosi csapat ősszel háromgólos győzelmet aratott Miskolcon, de Kis István tanítványai az elmúlt hetekben egy négy mérkőzésből álló győzelmi sorozatot produkáltak, ami bizakodásra adhatott okot, hogy ezúttal is szoros mérkőzést vívnak majd a BVSC ellen.

Nos, egészen egy félidőn át jól is tartották magukat a miskolciak, a második negyedet sikerült megnyerniük, de aztán felőrölte őket az ellenfél. Főleg az utolsó percek sikerültek rosszul, így a vége 21-12 lett a fővárosiak javára – akik egyébként a Vasas vereségét kihasználva már négy ponttal előzik meg közvetlen riválisukat a nemzetközi kupaszereplésért vívott versenyben.

E.ON férfi vízilabda-bajnokság, 27. forduló, eredmény:
BVSC-Zugló-PannErgy-Miskolc 21-12 (3-2, 3-4, 6-3, 9-3)
Gólszerzők: Gólszerzők: Gyárfás 6, Csapó 5, Pásztor 3, Mészáros Cs. 2, Nagy M. 2, Irmes 1, Ágh 1, Tátrai 1, ill. Magyar 2, Biros B. 2, Sisán 2, Tamir 2, Hornyák 1, Lukács 1, Vismeg Zs. 1, Vismeg B. 1

Kis István, az MVLC vezetőedzője először is gratulált a BVSC-nek „a parádés játékhoz”. – Azt kell mondanom, hogy indiszponáltak voltunk már az elejétől. Ettől függetlenül az első félidővel elégedett voltam, utána azonban bebizonyosodott, hogy jó kapusteljesítmény nélkül nehéz nyerni. Koncentrációs hiányosságaink is voltak, egyes játékosok mintha fejben máshol jártak volna.

Az ellenfél vezetőedzője, Kemény Kristóf szerint a végeredmény nem teljes mértékben tükrözi a meccs nagy részében látott játékot. – A miskolciak többször is vissza tudtak jönni 2-3 gólos hátrányból. Ez egy izzadtságszagú győzelem volt – fogalmazott.

A veresége ellenére is őrzi 9. helyét a bajnokságban a miskolci csapat, de akár előre is léphet, hiszen alig 2 pontra vannak lemaradva az UVSE-től, és április 28-án ahhoz a Szenteshez látogatnak, akik mögöttük vannak a tabellán. Az alapszakaszt pedig éppen az UVSE ellen zárják pólósaink május 1-jén. Izgalmas találkozók jönnek még.

Ez is érdekelhet

Nagyszerűen szerepeltek Szigetváron
Sport
Birkózás: U11-es és U13-as női országos bajnokság, Szigetvár.
Ezüstérmesek a miskolciak
Sport
Magyar Egyetemi- és Főiskolai Sakkbajnokság, Gödöllő, Agrár- és Élettudományi Egyetem, 7 forduló.
Három gólos hölgyvereség
Sport
Labdarúgás: Simple női liga NB I., 20. forduló: kikaptak a diósgyőriek.
Miskolci ezüstérem
Sport
Röplabda: magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokság, Gödöllő.