Ugrás a tartalomra

MVLC – vereség az utolsó hazai mérkőzésen

Létrehozva
Nem ment a góllövés az élmezőnyhöz tartozó Vasas ellen a miskolci pólósoknak.

Erőltetett menetben vannak a miskolci férfi vízilabdázók, szerda-szombat ritmusban játsszák sorra mérkőzéseiket. A hétvégén azt a Vasast fogadták Kis István fiai, aki harcban van a rájátszást jelentő negyedik hely megszerzéséért. A tabellán elfoglalt helyezések közötti különbség nem jött ki azonban az első félidőben, a miskolciak pariban voltak, a félidőre 3:2-es Vasas vezetéssel vonultak a csapatok. Fordulásnál azonban megváltozott a játék képe, a fővárosiak semlegesítették a Miskolc centerjátékát, mindössze egyetlen gólt engedtek a hazaiaknak, akik így 9:3-as vereséget szenvedtek.

E.ON férfi OB I 28. forduló, eredmény:
MVLC - Vasas 3:9 (1:3, 1:0, 0:3, 1:3)
Miskolci gólszerzők: Lukács Á.; Tamir F.; Seman

Vad Lajos, a Vasas vezetőedzője szerint a játék minden elemében jobbak voltak a hazaiaknál. – Nagyon meggyőző teljesítmény, hogy mindössze három gólt kaptunk a mérkőzésen. Viszont sok helyzetet elhibáztunk. Hogy mi volt az oka a két ellentétes félidőnek? Semmi tudatosság nem volt benne. Inkább azzal magyarázom, hogy hosszú, járvánnyal terhelt szezon az idei, ettől hullámzó a mi játékunk is.

A hazaiak vezetőedzője kiemelte, az első játékrészben sok mozgással sikerült megzavarni az ellenfél támadásait, ezért tudtak csak három gólt dobni. – Utána azonban, mint sok meccsünkön, kijött, hogy rövid a kispadunk; ha már cserélni kell a kezdőn, az egyből meglátszik a védekezésünkön – vélekedett Kis István. – A második félidőben egyetlen gólt lőttünk, a Vasas ugyanis védekezést váltott, és onnantól nem tudtuk megjátszani a centerünket, főleg, ha nem Seman volt bent. Jól látszott, hogy az ellenfél felkészült belőlünk, sikerült semlegesíteniük a góllövőinket. Ennek tudható be, hogy gólimpotenciában szenvedtünk.

Az utolsó két fordulóban előbb Szentes-MVLC mérkőzést rendeznek (április 28., 19 óra), majd az UVSE otthonában zárja a szezont a miskolci férfi vízilabdacsapat (május 1., 12:30).

Ez is érdekelhet

jégkorong
Az olaszoktól is kikaptak
SportMiskolc
A hajrájához érkezett a Dániában zajló utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
A Kassai Békemaraton 103. felvonása következik
SportSzabadidőBulvár
Kassa városa Európa legrégebbi maratonjának következő fejezetére készül. Az október 4-én megrendezendő, immáron 103. nemzetközi Békemaratont idén is a világ legfontosabb maratoni eseményei között jegyzik.
És akkor jött Acolatse
SportMiskolc
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.
A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.