Ugrás a tartalomra

Meghalt Monspart Sarolta

Létrehozva
Szombat reggel 76 éves korában meghalt az egykori világbajnok tájfutó Monspart Sarolta, akit tavaly választottak be a nemzet sportolói közé. A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

Monspart Sarolta az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja. Karrierje során harmincnégyszer lett tájfutó magyar bajnok, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. 1972-ben első magyarként szerzett egyéni világbajnoki címet, 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent. Maratonfutásban szintén kiváló eredményeket ért el,

1972-ben pedig hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban.

A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett. 1976-ban elért, 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Kép
Monspart Sarolta az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 76 éves korában hunyt el. | Fotó: Népszava

Monspart 1980 és 1990 között aztán a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitánya volt, az 1990-es években pedig a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként a világbajnokságok, világversenyek szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

Monspart Saroltát tavaly, március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, miután az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-i halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből. Monspart akkor azt mondta, először el sem akarta hinni a dolgot, azt hitte, viccelnek vele, és külön méltatta, hogy bár nem olimpiai sportoló, mégis szavaztak rá. Mint mondta, sokféle kitüntetése van, mindet szereti és örült is nekik, mert további célok elérésére ösztönözték. A Nemzet Sportolója címre viszont azért vágyott különösen, mert így a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolók egyenrangúságát jelzi.

A tájfutó pályafutása után edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedő, profi és amatőr futók számára edzéstervet összeállító, a mozgást állandóan népszerűsítő, az idősek sportolását az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatában (OGYIK) szervező, így meglehetősen népszerű Monspart Sarolta egy éve kiemelte, érzi az emberek szeretetét, amit a beválasztása után kapott rengeteg gratuláció is jelez. Mint mondta, ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba, a legjobb gyógyszer a gyógyulásához, amitől van ereje tovább küzdeni.

Ez is érdekelhet

Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.