Ugrás a tartalomra

Hamilton nyert Portimaóban

Létrehozva
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Portugál Nagydíjat Portimaóban.
Kép
Korábbi felvétel

A 36 éves pilótának ez az idei második, F1-es pályafutása során pedig már a 97. futamgyőzelme. Hamilton ezzel a sikerrel növelte az előnyét összetettben a most második Max Verstappennel, a Red Bull holland versenyzőjével szemben.

A portugál futamon a pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végzett harmadikként. A rajtnál Bottas megőrizte az első helyet, mögé Hamilton sorolt be másodiknak, Verstappen pedig harmadiknak. A második kör elején Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) ütközött csapattársával, Antonio Giovinazzival a célegyenesben, az aszfaltra került nagyobb mennyiségű törmelék eltakarításának idejére pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car a hetedik körben engedte útjára a mezőnyt, az újraindításnál pedig Verstappen megelőzte Hamiltont, de a brit címvédő négy körrel később visszavette a második helyet, miközben az élen Bottas száguldott.

A 20. kör elején Hamilton egy határozott előzési manőverrel átvette a vezetést Bottastól, aki viszont maga mögött tudta tartani Verstappent, így elkezdődhetett a stratégiai csata a kerékcsere időzítését illetően. Az első boxba hajtó végül Verstappen lett, ő a 36. körben kapott új gumikat, egy körrel később Bottas, aztán Hamilton állt ki friss abroncsokért. Bottasnak ugyan sikerült visszatérnie a pályára Verstappen elé, a holland versenyző viszont azonnal megelőzte a finnt. Hamilton kerékcseréjét követően ideiglenesen Sergio Pérez (Red Bull) állt az élre, de az 51. körben a brit címvédő elszáguldott a mexikói pilóta mellett.

Az utolsó 15 kör kezdetén Hamilton, Verstappen, Bottas volt a sorrend az első három helyen, és ez a leintésig már nem is változott. A vb a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.