Ugrás a tartalomra

Magabiztos diósgyőri győzelem Szombathelyen

Létrehozva
Három ponttal gazdagabban térhet haza Szombathelyről a DVTK női labdarúgó csapata. A piros-fehérek Sandu és Voila góljaival már az első játékrészben eldöntötték a mérkőzést a kiesés ellen küzdő hazaiakkal szemben. A második félidő is számtalan diósgyőri helyzetet hozott, de újabb gól már nem született.
Kép
Haladás-Viktória FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-2)

Vezetőedzői értékelés 

Fórizs Sándor: - A csapat összes játékosa ezen a mérkőzésen odatette magát és mindent megtett a három pontért. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez! A sors fintora, hogy ezúttal Vachter Tamás asszisztens edző reklamálása miatt én kaptam sárga lapot. Az első félidő végén Katherine Byrne fejsérülést szenvedett egy összefejelés után, szerencsére nincs nagyobb baj, öt öltéssel összevarrták a fejét. Jobbulást kívánok neki a magam és a csapat nevében is!

Ez is érdekelhet

A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.
Erdélyi túrára utaznak
SportMiskolcBelföldVilág
Négy nap alatt három bajnoki mérkőzés vár a Macikra.
Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.