Ugrás a tartalomra

Több mint háromszázötven indulóval rendeznek úszóversenyt

Létrehozva
Nyolcadik alakalommal rendezik meg a Miskolci Sportiskola Kupát. A kétnapos rendezvény pénteken kezdődik a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.

A 2004 és 2014 között született fiatalok összesen 31 számban mérettetik meg magukat. 24 csapat több mint 350 versenyzője nevezett be. Hölcz Péter versenyigazgató azzal magyarázta a nagy részvételt, hogy jó időpontban van a miskolci verseny. – Az országos megmérettetések ez után következnek, így most még van lehetőség arra, hogy az indulók szintidőt ússzanak.

A versenynek pont az az az egyik célja, hogy az eddigi felkészülést fel tudják mérni a fiatalok, és megszerezzék a nevezési szintidőket a korosztályos bajnokságokra.

A versenyen résztvevők magas száma és az uszoda kapacitása miatt a szülők oltási igazolvánnyal sem tartózkodhatnak a létesítményben a verseny idején.

(Külső képünk illusztráció, fotó: Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Aranyérmeket gyűjtöttek Kecskeméten
SportMiskolcBelföld
Szombaton rendezték a junior cselgáncsozók országos bajnokságát.
Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.