Ugrás a tartalomra

„A sikervonatra mindenki felszáll”

Létrehozva
4–0-ra nyert a MOL Fehérvár az élvonalból tizenegy év után kieső DVTK vendégeként a labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójában.

Nem sikerült szépen búcsúznia az élvonaltól Zoran Zekic együttesének, mely szurkolóira sem támaszkodhatott. Hiába engedtek be oltási igazolvánnyal nézőket, az ultrák a stadionon kívül maradtak, így demonstrálva a kiesés, a gyenge játék és a klubvezetés ellen. A horvát tréner nagyon csalódottan, de rendkívül őszintén nyilatkozott a lefújás után: – Ez nem volt teljesítmény, egyáltalán nem működtünk csapatként, az utcáról összeszedett emberek jobban szerepeltek volna. Érthető a szurkolóink csalódottsága.

Most már viszont csak előre kell tekinteni, és arra koncentrálni, hogyan kerülhet minél hamarabb vissza az első osztályba a piros-fehér csapat – ezt emelte ki az általunk megkérdezett két volt DVTK-játékos is, akiknek 2011-ben rögtön sikerült a feljutás.

Kép
José Luque: olyan játékosok kellenek, akik érzik, mit jelent ebben a klubban szerepelni. | Fotó: Mocsári László

José Luque, a DVTK egykori csapatkapitánya szerint mindenkinek egy irányba kell húznia.

– Az alapoktól kell mindent újrakezdeni, és most az a legfontosabb, hogy az ultrák és a klub száz százalékig egy irányba menjenek. Együtt. Mert nagyon nehéz szezon következik. Emellett olyan játékosok kellenek, akik itt akarnak játszani, akik érzik, mit jelent ebben a klubban szerepelni, ehhez a városhoz tartozni. E két hozzávaló nélkül nincs recept. Persze sikerülhet, mert pénzzel jó játékosokat lehet venni. De pénzen nem vehetsz elhivatottságot, sem a klub vagy a város iránti szeretetet – mondta lapunknak a klub spanyol legendája.

A hazájában, Bolíviában élő Vicente Arze a nagy tavaszi menetelést emelte ki, amikor 14 (!) mérkőzést nyert meg sorozatban a csapat.

– Sok ponttal voltunk az NB II éllovasa mögött, és kevés esélyünk volt a feljutásra. Akkor érkeztünk Luquéval, és végül két fordulóval a vége előtt bajnokok lettünk. Ami szerintem a legfontosabb: megértettük, mit jelent a DVTK Miskolcnak. Láttuk, mennyi szurkoló jön csak az edzéseinkre, a felkészülési találkozókra. Éreztük, mennyit jelent nekik a Diósgyőr, így csakis száz százalékot nyújthattunk. Felszántottuk volna a pályát, ha a földön kellett volna fejelni, annak is álltunk elébe, még verekedtünk is volna, hogy boldoggá tegyük őket. A szeretet, amit a mez iránt éreztünk mi is, elengedhetetlen volt a sikerhez. Már ott vagyunk az NB II-ben, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Most olyan támogatásra van szüksége a DVTK-nak, amilyet mi kaptunk tíz évvel ezelőtt. Mert bajban ismerszik meg az igazi szurkoló, a sikervonatra pedig mindenki felszáll – összegzett a már visszavonult középpályás.

Kép
Vicente Arze: „ha a földön kellett volna fejelni, annak is álltunk elébe"

Kérdés, milyen vonalat választ a következő szezonra a DVTK vezetése; marad pár légiós, elesve így az MLSZ-forrástól, vagy megpróbálják csak hazai futballistákkal kivívni a feljutást.

A két labdarúgóval készült bővebb beszélgetést a jövő héten olvashatják a minap.hu-n.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.