Ugrás a tartalomra

Csoportgyőztes és elődöntős Debrecenben a magyar válogatott

Létrehozva
Második mérkőzését is megnyerte a debreceni olimpiai selejtezőn a magyar válogatott. A mieink 13-10-re győzték le Észtországot és ezzel a B-csoport élén végeztek. Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat egyenes ágon az elődöntőbe jutott a tornán.
Kép
Fotó: Tóth Zsombor

A Hollandia elleni sikert követően nem sok idő maradt a regenerálódásra. Alig háromnegyed órával később újra pályára léptek a mieink. Az ellenfél Észtország volt.

A magyar válogatott 13-10-es győzelmet aratott és ezzel veretlenül megnyerte a B-csoportot. Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat egyenesen az elődöntőbe jutott a debreceni olimpiai selejtezőn.

Ez is érdekelhet

Miskolci győzelem Kecskeméten
SportMiskolc
Értékes 3 pontot gyűjtöttek.
Vendégként győzött a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Mint a MÁV: kicsit késve, de elindultunk”.
A miskolci jezsuita gimnázium leány csapata nyerte az országos diákolimpiai döntőt
SportMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A március 20-22. között megrendezett Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntőben a lányoknál a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata lett a bajnok, miután a fináléban jobbnak bizonyult a Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium együttesénél.
Szinay Szabolcs ezüstérmes
SportMiskolcBelföld
A DVTK birkózó szakosztályának tagja a hétvégen Budapesten vett részt korosztálya válogató versenyén.