Ugrás a tartalomra

Távozik Toma Sándor

Létrehozva
Négy év után távozik Toma Sándor, a DVTK női röplabda csapatának vezetőedzője, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a női röplabdázás diósgyőri újraindításában.
Kép
Forrás: dvtk.eu

2017 júliusában hosszú szünetet követően csatlakozott újra a női röplabda szakosztály a DVTK-családhoz, amely együttes felnőtt csapatának vezetőedzője és az utánpótlás szakmai igazgatója Toma Sándor lett. 

Az akkor 45 éves szakember a nulláról építette fel a diósgyőri röplabdázás jelenkori történelmének új csapatát, mindezt helyi kötődésű játékosokkal. A 2017/2018-as bajnoki idényben az NB II.-ben indult el a DVTK, a bajnokság végén pedig az osztályozót megnyerve sikerült kiharcolnia az együttesnek az NB I.-ben való indulás jogát.

Toma Sándor irányításával a 2018/2019-es bajnoki évadban a 6. helyen végzett a csapat az NB I.-ben, majd a 2019/2020-as idényben az alapszakasz második helyére küzdötte fel magát az együttes, nagy esélyekkel várva a rájátszást. A berobbanó koronavírus-járvány miatt azonban félbeszakadt a bajnokság.

A Magyar Röplabda Szövetség felkérésének eleget téve a 2020/2021-es idényt a legmagasabb ligában, az Extraligában versenyezhetett a DVTK. A rájátszásban sajnos sérülések egész sora sújtotta a csapatot, így nem sikerült meghosszabbítani az Extraliga-tagságot.

A felnőtt csapat eredményei mellett Toma Sándornak komoly érdemei vannak abban, hogy az elmúlt években a DVTK égisze alatt minden korosztályban sikerült elindítani utánpótlás csapatot a különböző bajnokságokban, így ma már közel száz leány vallhatja magát diósgyőri röplabdázónak.

Toma Sándor a 2021/2022-es szezontól máshol folytatja a szakmai tevékenységét. Ehhez a munkához nagyon sok sikert és egészséget kívánunk! Köszönjük szépen az elmúlt négy évben végzett munkáját!

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.